A tavalyi influenzia elleni oltás annyira arcpiritóan kellemetlen volt, hogy idén oda sem mertem somfordálni, hátha megint összefutok Uhurával ruhában. Viszont be is nyaltam valami vírust, amivel most már hetek óta küszködök, persze sikertelenül, ezért összeszedtem magam, és elkocsikáztam az Employee Health-re, hogy lássuk végre testközelből, hogy is működik az amerikai egészségügy. Persze elképzelni sem tudok jobb kezdést a napnak, mint gurgulázó köhögések, és hatalmas trüsszentések közben levakarni a jeget a kocsiról, de legalább mire végeztem, tényleg beteg lettem. A Márki szolidaritást vállalt, mert megdöbbentően ugyanolyan huruttal indult, mint ahogy én az utóbbi napokban.
Leparkoltam a kórháznál, és átvonszoltam fonnyadt porhüvelyem a Jacobsen Hallba. Bejelentkeztem az ablaknál, ahol ahogy kimondtam a "flu symptoms" szóösszetételt, leeresztették előttem az ablakot, és a levélbedobó résen át kicsúsztattak egy szájmaszkot. Már vártam a "hazmat suit"-os kollégákat, de végül csak egy álmos nővér jött, aki miután konstatálta, hogy borzasztóan nézek ki, bevitt egy vizsgálóba, megmérte a vérnyomásom (?), majd átvitt egy másik vizsgálóba, hogy várjak ott. Órákon át mászkáltam fel s alá a maszkomban, mint Hannibal Lecter, majd legnagyobb meglepetésemre mosolyogva belépett Uhura hadnagy. Gyorsan próbáltam beleolvadni a műtős-zöld szín falakba, hátha nem vesz észre, de a maszk ellenére is gyorsan felismert, mert rögtön megkérdezte: "még ruhában?"
Miután jól kinevettük magunkat (persze én belül sírtam), meghallgatta a sóhajomat ingen és pulóveren keresztül(?), majd megnyomkodott itt-ott, benézett ide-oda. Hümmögések közepette egy szó nélkül kiment.
Újabb órák teltek el mire visszajött és közölte fogalma sincs mi a bajom, de valami vírusos fertőzés lesz, amit pár napon belül kiheverek. A willendorfi vénuszt megszégyenitő idomai között szorongatva hozott egy szeretetcsomagot, amely jobbára ártalmatlan fájdalomcsillapítóból, meg komolytalan torokbonbonból állt, majd hozzátette: ezeket szopogassam, amíg jobban leszek. Ejha, és én még azt hittem pocsékba megy a délelőttöm! Hirtelen nem tudtam mi után nyúljak, de végül szerencsésen kihalásztam a gyógyszert és lógó orral hazakocsikáztam.
Péntekre összelapátoltam magam, mert MaryJo, a külföldi diákokért felelős beosztottt bowling estet szervezet a postdocoknak. Nekem külön írt egy emailt, hogy ha volnék olyan jótét lélek adhatnék fuvart az autó nélkülieknek. Kapásból igent mondtam, bízva abban, hogy a három magyar keménylegény mellett hátra a bőrülésre még be tudunk csúsztatni egy japán ikerpárt. Egy hajszálon múlt, kivéve hogy kínaiak voltak, nem ikrek, ráadásul elég maszkulinok. Mattydaleben volt a bowlingterem, a Mac's Bad Art bár mellett, mondhatni mintha haza mentem volna. Belépve a duplaszárú ajtón átestünk egy legalább negyven éves időutazáson, amit a tulaj haja is alátámasztott. Annyira kemény hely volt, hogy szinte kényelmetlenül éreztem magam trapézgatya és barkó nélkül. Gyorsan a cipőpulthoz osontam, bízva abban, hogy a medvetappancsokra való 49-es súzert találnak nekem.
Természetesen volt (bár még valószínűleg medvebocs lehettem, amikor készült), szóval egy gepárd fürgeségvel pattantam a pályra, ahol láss csodát, már ki volt írva a nevem. Lassan befutottak az autók, ekkor realizáltuk, hogy a "külföldi postdoc" szóösszetétel 9o%-ban kínait jelent. Gyors ismerkedés, és kezdetét vette a megmérettetés. Körülbelül a játék felénél -nem tudni miért- a pályák felett leoltották a villanyokat, benyomták az UV lámpákat, stroboszkópokat, leeresztették a vetítővásznakat, diszkógömböket és elindultak a tupirozott, flitteres, szélesterpeszes szirupmetál klippek a 7o-es évekből teljes hangerőn.
Hihetetlen tudom, de ezek közül egyik sem segítette az előrejutásomat a ranglétrán. Közben görkoris lányok segítségével jöttek a pizzák és üdítők, aminek tulajdonképpen annyi haszna volt, hogy egy idő után minden golyó vagy cukorsan ragadt, vagy zsírosan csúszott, de lehet hogy épp ennek köszönhetően örömmel jelenthetem, hogy végül 5 menetben Magyarország legyőzte Kínát.
Összecsomagoltunk, a potyautasokat kidobtuk, majd én is hazagurultam. Sarah bulija még pont aznap estére volt szervezve, amely "Moulin Rouge" témában volt meghirdetve, (tehát részeg egyetemista lányok kurvás fehérneműben), de nem sikerült megjelennem, mert a szó szerint lázas készülődés közben ledőltem "csak 5 percre"....Másnap reggel szortyogva, szitkozódva ébredtem: "damn you dátha!!!" Vajh' hová varassam fel azt a fránya "L" betűt??
Péntekre összelapátoltam magam, mert MaryJo, a külföldi diákokért felelős beosztottt bowling estet szervezet a postdocoknak. Nekem külön írt egy emailt, hogy ha volnék olyan jótét lélek adhatnék fuvart az autó nélkülieknek. Kapásból igent mondtam, bízva abban, hogy a három magyar keménylegény mellett hátra a bőrülésre még be tudunk csúsztatni egy japán ikerpárt. Egy hajszálon múlt, kivéve hogy kínaiak voltak, nem ikrek, ráadásul elég maszkulinok. Mattydaleben volt a bowlingterem, a Mac's Bad Art bár mellett, mondhatni mintha haza mentem volna. Belépve a duplaszárú ajtón átestünk egy legalább negyven éves időutazáson, amit a tulaj haja is alátámasztott. Annyira kemény hely volt, hogy szinte kényelmetlenül éreztem magam trapézgatya és barkó nélkül. Gyorsan a cipőpulthoz osontam, bízva abban, hogy a medvetappancsokra való 49-es súzert találnak nekem.
Természetesen volt (bár még valószínűleg medvebocs lehettem, amikor készült), szóval egy gepárd fürgeségvel pattantam a pályra, ahol láss csodát, már ki volt írva a nevem. Lassan befutottak az autók, ekkor realizáltuk, hogy a "külföldi postdoc" szóösszetétel 9o%-ban kínait jelent. Gyors ismerkedés, és kezdetét vette a megmérettetés. Körülbelül a játék felénél -nem tudni miért- a pályák felett leoltották a villanyokat, benyomták az UV lámpákat, stroboszkópokat, leeresztették a vetítővásznakat, diszkógömböket és elindultak a tupirozott, flitteres, szélesterpeszes szirupmetál klippek a 7o-es évekből teljes hangerőn.
SSSSSSSUUUUUUUUUTY!
Hihetetlen tudom, de ezek közül egyik sem segítette az előrejutásomat a ranglétrán. Közben görkoris lányok segítségével jöttek a pizzák és üdítők, aminek tulajdonképpen annyi haszna volt, hogy egy idő után minden golyó vagy cukorsan ragadt, vagy zsírosan csúszott, de lehet hogy épp ennek köszönhetően örömmel jelenthetem, hogy végül 5 menetben Magyarország legyőzte Kínát.
goto299
