"Menj vissza vándor, nem lehet két hazád....."
Ahogy megénekelte Hobo is, egy gyönyörű dalban. Ha az ember két hetet itthon tartózkodik, akkor próbál minden egyes percet kiélvezni az utolsó pillanatig. Én is így vagyok ezzel, és egy hosszú hosszú szervezés eredményeképpen végre létrejött a túra, amit már hónapok óta terveztem. Egy januári Wild magazinnal indult az egész, amelyet kivittem magammal, hogy a bús amerikai téli estékben is legyen magyar olvasnivaló. Ekkor láttam meg a szerencsi Gergely Sándor második világháborús relikvia- és veterán motor gyűjteményét az egyik cikkben. Nosza elhatároztam, hogy Gábor barátomat elviszem oda, ha törik, ha szakad. Hosszú email és telefon beszélgetések sorozata után (és természetesen Millarca segítségével, akinek fotóblogját mindenkinek csak ajánlani tudom) le tudtam szervezni egy pénteki találkozot. A délre tervezett indulás helyett, kábé fél négykor gördültünk ki a nyíregyházi műhely elől, hogy széles vigyorral Szerencs felé tekerjem a gázt. Mivel a Suzuki két éve nem volt használva, így a második sarkon ki is fogyott a nafta, amiről azt hittük az első kútig elég lesz. Rossz Omen. Nagyhalász irányából közelítettük meg Tokajt, majd onnan a 37-esen Szerencset. A Suzuki egy megszelídített táltos erejével kísért végig a falvak között, a közel 230 kilós játékszer pillanatok alatt megadta magát, és játszi könnyedséggel engedte magát a kanyarokba behajszolni.
Este 6 körül értünk a gyűjteményhez, ami minden ízében egyedülálló, 25 év kemény munkája van benne, de beszéljenek helyettem inkább a képek:
Több órán keresztül tátott szájjal vonultunk teremről teremre, és nem tudtuk mi vár a következőben. Elköszöntünk a mestertől, mert már nem tudtunk befogadni több relikviát, és tovább folytattuk az utunkat kanyargós hegyi utakon Újhuta felé.
Monokon Kossuth Lajos szülőfalujában még megálltunk, majd Erdőbénye felé bevetettük magunkat a Zemplén legszebb részébe. Hegyoldalnak felfelé közel 360 fokos kanyarokban döntögettünk ki-ki vérmérséklete szerint. Gábor a KTM-et durván és kíméletlenül, én a GS-t kicsit medvésen, tisztelve súlyát és erejét. Az út sajnos egy idő után egyre rosszabb lett, kátyúk, kavicsfelverődés, néhol sziklák, máshol vízátfolyások emlékeztettek arra, hogy nemrég itt bizony itéletidő tombolt. Így 5-ösből négyesbe, majd hármasba , majd kettesebe szuszakolva a gépet végigvittem az offroad pályának is beleillő szakaszon. A japán tervezőgárda, valószínűleg nem ilyen utakra álmodta meg ezt a gépet 1980-ban.
Tolcsvától már már ismerős szakaszon kergettük felfelé a gépeket a Hutákhoz, újabb nehezítésként lement a nap, és a fák között már nem lehetett látni sem a kátyúkat, sem a köveket. Felfoghatjuk akár vezetéstechnikai tréningnek is a mai napot. Este kilenckor gördültünk be a majdnem végállomásnak tekinthető Emese presszó elé, ahol Evelin már várt, és a hideg sör és a még hidegebb unikum után nyugtáztuk a tökéletes napot.
Tolcsvától már már ismerős szakaszon kergettük felfelé a gépeket a Hutákhoz, újabb nehezítésként lement a nap, és a fák között már nem lehetett látni sem a kátyúkat, sem a köveket. Felfoghatjuk akár vezetéstechnikai tréningnek is a mai napot. Este kilenckor gördültünk be a majdnem végállomásnak tekinthető Emese presszó elé, ahol Evelin már várt, és a hideg sör és a még hidegebb unikum után nyugtáztuk a tökéletes napot.
