Syracuse Nationals 2011

Ezen a hétvégén a Fair-re mentünk ki, hogy vintázs amcsi kocsikra csorgassuk a nyálunkat. Ahhoz képest, hogy a keleti part egyik legnagyobb találkozójának számít, és a szombatot választottuk ki, amely a főnapként szerepelt tüzijátékkal, ökörsütéssel, tombolával (ahol egy kit HEMI V8-ast is  kisorsoltak), ennek ellenére már sokan pakoltak mire odaértünk nem kis értetlenséget okozva ezzel. Szerencsére nagy nehezen találtunk egy büfét, ami még csak félig csomagolt össze, szóval gyorsan kikértük a zsírburgereket hideg Budweiserrel. Mindenesetre még így is sok látnivaló maradt, és az oszladozó tömeg miatt könnyebb is volt fotózni ezeket a gyöngyszemeket. 

Apjuk! Ugorjá le a piacra fél kiló krumpliért, de k.rva gyorsan!

A trend, ami a motoroknál is észrevehető, hogy már nem kell a nagyapa elhagyott fészerében rozsdásodó 1935-ös Fordot restaurálnod hosszú-hosszú évek alatt vérverejtékes munkával, bármilyen típushoz megtalálod az eredeti, vagy  "majdnem eredeti" utángyártott alkatrészt, karosszéria elemet 1908-tól napjainkig. 

Ha viszont arra is lusta vagy, hogy összerakd, akkor műhelyek százai várják a vastagpénztárcájú ficsúrokat, akik még hisznek abban, hogy egy hot-roddal bármilyen bugyit meg lehet olajozni. 

már a kutya sem igazi...

A vásárló olyan színú kocsit választ, amilyet csak akar, feltéve ha rozsdásfoltost akar

Mindenesetre jó volt egy helyen olyan autókat látni, amelyek többnyire nem voltak fiatalabbak 40-nél. Íme itt is ez az ifjú hivatásos titán 68-ból, ő egy elég fiatal résztvevőnek számított, bár már vártuk,hogy mikor szál be egy  mellékszereplő a Kojak-ból, vagy a San Francisco utcái-ból.

Persze belefutottam gyerekkorom kedvenc hősébe is, hiszen amikor a Hazárd megye lordjai áttörték a vasfüggönyt minden kissrác álma egy Dodge Charger volt. Lee tábornokkal ugyan nem futottam össze, de fekete testvére itt volt, és gyönyörűbb volt mint valaha.

Vadásztunk sárga fekete csíkos bumblebee Camarokra is, íme időrendi sorrendben:

Majd elértük a börzét, ahol végre az igazi arcok árulták az igazi portékákat. Egy csóka például vintázs benzinkutakat, ha esetleg a műhelyedbe/nappalidba/fürdőszobádba akarsz egy kis elhagyatott sivatagi hangulatot csempészni.

A hazaindulás előtt csatangoltunk még egy-két órácskát a fojtogató benzinszagban a placcon szunnyadó fenevadak között, ahol méterről méterre esett le az állunk a gyönyörűségektől, amik miatt mégiscsak megérte kijönni. Rákendról!

Végre...

eljött ez a csodás nap, hiszen mostantól nem kell visszafognom magam, szabadon káromkodhatok a laborban, anélkül hogy káromkodnék. Kiöntötték? eltörték? letörölték?  felgyújtották? Csak mondd ki a varázsszót. Áldassék a te neved Dave and Buster's, zengjenek a fanfárok. Mit is mondhatnék: FAWESOME!

Sapsucker Wood

Szombaton kiruccantunk a Cornell Lab of Ornithology alá tartozó szentélybe, Sapsucker Woodsba, ahol madarakat lestünk. A királyi többes persze nagyvonalúan kezelendő, mert én aki alig tudom megkülönböztetni a mókust a báránytól, a hentesnél mindig parizert kérek, és anno a két aranyhalamat Macinak és Nyuszinak neveztem el, nos én azt se tudtam mi az a Sapsucker. Ezért sereghajtóként teljesen szembe mentem az árral, és inkább a makrovilágban merültem el, a madarakat hagytam a profikra.  Ez azonban nem változtatja meg a tényt, hogy a hely gyönyörű és egyedülálló, bár ha a gondviselőd a 10. legjobb egyetem a világon, akkor nyilván nem véletlen.

Ezért tarts hát velem vándor, és járjuk be együtt Földanyánk eme háborítatlan édenkertjét, ahol az erdő neszei mellett élvezheted a csiszolatlan gyémántként heverő a természeti csodákat,  azonban ha a képeket az engedélyem nélkül használod fel, akkor bizony úgy megverlek, hogy besz@rsz.

 

 

 

Miracle Ride 2011

Syracuseban idén 17. alkalommal rendezték meg a Miracle Ride nevű jótékonysági rendezvényt, amely ez alkalommal mind a Golisano gyermekkórház, mind a már épülő rákkutató központ részére gyűjtött támogatást. A tavalyit sajnos kihagytam, de az ideire már két szerepben is eljutottam félhivatalosan mint fotós, és hobbi szinten mint motoros. A regisztráció  reggel 9kor indult, az early bird-ök már akkor javában felsorakoztak, mire én odaértem. Átvettem a szervezői pólót meg a backstage pass-eket, és ráfókuszáltam az országútra. Szépen szálingóztak a motorosok, minden érából. Tiszteletét tette a szegecselt nyeregtáskás, bőrrojtos kormányú  "évente akár 2o mérföldet is megyek" mazsoláktól kezdve egészen a merevvázas patkánybobbereken felnőtt szénnévarrt szőrös-szagos ősbájkereken át mindenki, hiszen most ezen a hétvégén nem számtott hogy ki/mi vagy, a lényeg a közös gurulás volt. Nem tudni miért, de a helyi tv még vágóképnek is berakott, ami nem tudom kinek az ötlete volt, de ne is kutassuk a miérteket.. A szervezők nem is aprózták el, a cirka 6o mérföldes karika északra indult a szépséges Oneida tóhoz, majd egy laza tóparti krúzolás után tüstént délnek fordult a mesebeli Chittenango vízesés felé a Cazenovia tóig, majd uzsgyi vissza a Spinning Wheel étteremhez. Az időzítés tökéletes volt, mert több tucat sikamlós pipi már a rúdon tekeregve várta a farkaséhes társaságot. A hangulat nemsokára a tetőfokára hágott, a zenekar csavarta a bluest, jött a tombola, tánc, és a többi kötelező program. A rendezvény abszolut sikeres volt mind hangulat, mind az összegyűjtött adományok tekintetében.  Hálából a gyerekek egy tablót is készítettek, amit  még a legmorcabb riderek is megkönnyeztek. Jó volt látni az évek alatt összejött társaságot, akikről lerítt, hogy a való életben soha nem futottak volna össze, soha nem ültek le volna meginni egy sört együtt, azonban az önzetlen segítségnyújtás összekovácsolta őket, követendő példát állítva mindannyiunk elé.