3 a magyar...

igazság szerint Amerikával csak annyi a baj hogy túl amerikai. Reggel álmosan vakarom a pöcsmögöm kisgatyában, amikor az NBC reggeli műsorában egy tüsszentés-szakértőt faggattak a tüsszentés jelentéstartalmáról avagy lelkünk tükre-e a tüsszentésünk? Kezemben a szobaventillátor távirányítójával mélyet szippantottam a konyhából beáramló hosszú kávé és makadámdiós pancake illatából, miközben kinéztem az ablakon a tesztoszteron kúrán átesett  majd' két literes V2esemre, amin jobbhíján Justin Bieberes ducktape-el ragasztottam vissza a kilazult indexet, és azon gondolkodtam, vajh' nem lettem én is egy kicsit  amerikai? bitch please! vágtam rá az ősmagyar szófordulatot. Miközben egy ásítás-szakértő érkezett a tüsszentés-szakértő mellé láttam hogy érdemi tudást ma sem szívok fel a reggeli műsorból, eldöntöttem pont most jött el az idő, hogy elinduljak inkább a washingtoni magyar jamboree-ra hagyományt tisztelni.

Az út közben visszaidéztem a pompás decemberi hazaruccanást. Mert azért magyar vagyok, nem turista.

Milyen f@sza is volt a smaragdvölgyi túra, ami ismét megerősített abban, hogy simán nem élnénk túl egy túlélőtúrát. 

Az ABATE reprezentációja kulcsfontosságú a  rudabányácskai kocsmaajtóban.

A helyi fogadós hölgy szerint a közeli kilátó távolsága a falutól "1 óra simán" poétikus meghatározása akkor sem stimmelt, amikor a legedzettebb (nem, ez nem én vagyok) is visszafordult sötétedés után. 

pedig a felszerelés hibátlan

A csontkeménységűvé fagyott vizes nadrág és zokni nem segített hurráoptimizmusunkon. A táborba visszatéreve se wifi, se szolárium, se éjszakai szemránckrém, mégsem adjuk fel.

tele a bakancs

Én ugyan megpróbáltam szakadó hóban tüzet rakni, kevés sikerrel, hál isten Attila egyből segítségemre sietett és talált is egy üres parkolóhelyet az elhagyatott préri kellős közepén a tó mellett. Kár hogy másnap UAZ-t kellett hívni hozzá,  de a tábortűzzel azonban ő sem boldogult.

Attila bárhol leparkol, és le is parkol bárhol

 Végül Gábor vette fel a kesztyűt az elemekkel, kerített egy gázpalackot üsttel a mai napig nem tudjuk hogyan, és olvasztott hóban megfőzte a virsliket. Találékonyság ötös, fűszerezés kettes alá. Másnap reggel pedig olyan zergeb@szó hideg volt, hogy a fáklya lángja is megfagyott. 

Természetesen reggel nem volt csupa öröm a még vizes cuccokat újra felhúzni és várni az orosz autógyártás remekét ami majd szó szerint kihúz a csávából, de majd legalább lesz mit mesélni az unokáknak.

Közben megálltam Jerseyben. Szobát elfoglaltam, esti sör indul. Úgy csúszik a Guinness, mint még soha, így jár aki pénteken munka után még keresztülhajt három államon. De nem sok delej maradt már bennem, lemerültem mint a hagyományos nyuszi, így az olcsó útszéli motelben álomra hajtom fejem, mert korán reggel immáron másodmagammal irány tovább Washington, addig is képzeletben vissza Magyarországra...

Az otthonlét második túrája a Balatonhoz vezetett, ami azért is volt új mert télen még nem voltam ott, bár akkor is csodaszép. Füred külön ékkő, a Jókai villával és Csalogány lakkal, Szívkórházzal , Kossuty Lajos forrással. Sikerült is életem kompozícióját lőni mobillal, aki ismer, tudja miért.

Sajnos magamról már nem sikerült ilyen fajsúlyú képet lövetnem, bár anyám rózsaszín keretes napszemüvege mindenképpen találgatásokra adhat okot.

Rengeteg minden történt az otthonlét alatt, a drezdai gospel koncert, Vörösmarty téri borozás, a parlamenti túra titkos folyosókkal és furcsa szivartartókkal, szilveszteri bál, képtelenség mindent összefoglalni egy bejegyzésben, de feldobálom képeket az albumba, súlyos elmaradásaim vannak ott is, mivel közben...

...meg is érkeztünk. Kerekedjünk fel hát, keressünk magyarokat! Bár gondolom senkinek sem új, már aki nem egy kő alatt él, de azért elmondom: Idén, 2013-ban a Smithsonian folklife fesztivál keretében Magyarország indul a Washington szívében elterülő Mall zöld gyepén, hogy megismerje a világ. Külön taps és hála a magyar szervezőknek, akik tényleg élvezetes programokkal és kiállítással mutatták be Magyarország sava borsát.  Szőke Gábor Miklós fantasztikus arcunkba ugró pulija már a bejáratnál jelezte, hogy ez itt nem egy külhoni falunap lesz, hanem igazi vérbeli fesztivál a Fehér Háztól egy kőhajításnyira, elképesztő.

Reméltem, hogy se politikusokba nem botlunk, se híradó vágóképekbe nem sétálunk bele. Mindenki barátságos és kedves volt, nem is értem honnan jönnek a külföldön élő magyarokról alkotott sztereoptípiák. de tudom, tőlem:

- "Te, nem ma van a magyar osszetartozas napja?!?!?"

  -"nem tudom, hagyjál"

Sent at 4:19 PM on June 4th

No viccet félretéve, érdekes volt a piactér, bár semmit nem vettem, azért kacérkodtam egy karikás ostorral. Elképesztő mennyiségben voltak táncosok, zenészek, kézművesek. Mosolygós mamik fáradhatatlanul adták át a tudást, hogyan varázsoljunk kalocsai mintát nyakékre, szípárcú legények avattak be a gulyáskészítés minden fortélyába, kékfestés szakértők kékfestettek, járt a rokka, szólt a rolla, büszkeséggel töltött el minden résztvevőt, hogy magyarnak születettünk.

A nap vége felé már erősen vonzott a gulyás illata, így megpihentünk a Budapest bárban. Estefelé felhívtam a washingtoni kapcsolatot, JT-t, hogy rángasson be az éjszakai életbe. Így is történt, másnap pedig kótyagosan északnak fordítottam a kormányt, és lenyomtam a hazautat egyben.  Jó volt, lehetne jövőre is egy ilyen. Nem lesz.