Jeep Wrangler

Rendhagyó teszt következik. Hétvégére sikerült szereznem egy Jeep Wranglert, úgyhogy most ezt a kocsit kicsit jobban górcső alá vesszük. Kezdjük azzal, hogy Mike már régi ismerősként fogadott az Enterprise-nál, és már előre mosolygott, hogy most is valami különlegességgel készült nekem.

A Jeep zászlóshajója, a Wrangler az ősidőktől árult modell, -alapja a második világháborúban is használt Bantam BRC - amely legendás megbízhatóságáról és kiváló terepképességeiról híres. Azonban az eredeti modell mellett igény mutatkozott egy nagyobb beltérrel rendelkező, négyajtós, de hasonló terepjáró képeségű változatra is. Ez lett a JK széria, amit 2oo7-től szerepel az immáron Chrysler tulajdonú Jeep palettáján. A modell egy 3.8 literes V6-os motorral rendelkezik, amely 2o5 lóerőt présel ki magából. Elég iszákos, fogyasztást nem mértem, de kétszer kellett tankolnom a hétvége alatt, ez nem sejtet túl sok jót. Az első képzavar a négyfokozatú automata váltó volt, de valójában nincs min meglepődni, hiszen Amerikában az autók nagy része automata, csak elég stílusidegen egy hard-core terepjáróban. A második meglepetés a légkondi volt, ami persze szinte alapfelszereltségnek számít, de egy ponyvás autóban kicsit fura.
A futómű rettentően feszes, sima aszfalton is bólintottunk minden kátyunál, igazán terepen (otthon) érzi jól magát. Kár hogy az itteni vásárlók 95%-a aszfalton használja, amelyre viszont teljeséggel alkalmatlan. Kényelemről, és kényelmi extrákról felesleges beszélni, mert ez az autó a funkciónak készült. Például utoljára a Trabantos-Ladás korszakban járkáltam körbe autót, ellenőrizve hogy minden ajtó és a csomagartó is be van-e zárva. Egyébként az ajtókban gyakorlatilag semmi nincs a letekerhető ablaküvegen kívűl, még a hangszórók is a műszerfalon kaptak helyet. (természetesen rendelhető elektromos ablak, de ekkor azt a műszerfalról kell vezérelnünk) Az ajtók tehát minden gond nélkül eltávolíthatók, ha valaki erre tart igényt, csak le kell emelni a zsanérról. Az oldalvédelmükről nem tudok nyilatkozni, hál istennek, de gondolom nem tart vissza sokmindent. Az egész karosszériára jellemző a magas építés, nagyon magasan ülünk, gyakorlatilag fel kell mászni az ülésbe. A belső tér kialakítása is a funkcióról szól , sima fénytelen műanyag felületek mindenhol. A műszerfal meglepően meredek, szinte függőleges, és mögötte közvetlenül a motortér van. 2oo centi körüli vezetőnél a fej már-már beleütközik a bukókeretbe, szóval nyakiglábúak nem fogják magukat jól érezni benne. A lábtér szűkös, a kormány nem állítható, kaszáspókok, vegyetek mást. Hátul sem rózsás a helyzet, magam mögé képtelen voltam beülni, De legalább van csomagtartó, a normál rövid Wranglerre jellemző jelzésértékű csomagtartó helyett, itt rendes méretű rakodótér van. Kis szépséghiba, hogy ha a tető fent van, akkor csak egy kis résen tudunk bepakolni, miután a nem túl magas csomagtérajtót, a teljesértékű pótkerékkel jobbra kinyitottuk.
Röviden öszefoglalva, ha elfogynak az utak, jön az itéletidő, vagy kapatos vadász/műsorvezető lennék, semmi másra nem számíthatnék jobban mint a Jeep Wranglerre, mindennapi használatra azonban feszes és kényelmetlen. Tető nélkül viszont minden negatívumot elfeledtett az igazi élményautózás. Rákendról!

Szirakjúz íze

Az elmúlt hétvége sem múlt el esemény nélkül. Lezajlott a Taste of Syracuse feszt, amiről tavaly ugye lemaradtam (persze, mert még itt sem voltam) A programot minden fölösleges sallang nélkül hivjuk egyszerűen zaba-expónak. Syracuse éttermei, borászatai kivonulnak, és kis pavilonokból árulják a favorit terméküket. Már korábban tudtam hogy nem Amerikában fogok lefogyni, de azt a mészárlást amit hétvégén rendeztünk, nos azt biztos nem írom be az önéletrajzomba.
Hozzá kell tennem, hogy mire odaértem pont elkezdett szakadni az eső, ezért gyorsan a sörsátorba menekültünk. A rendszer az volt, hogy a sörticket pavilonban veszel 5 dolcsiért sör ticket-et, átkocogsz a sörsátorba és azzal vásárolhatsz sört. Érdekes. Az eső hamar elállt, úgyhogy nyakunkba vettük a fesztivált. Az amerikai junk foodot most ki is hagytuk, (Ronald McDonald délután kettőkor autogrammot osztogatott, aha kösz) és az egzotikus konyhákra mentünk rá, bár ez sem szükítette le a halmazt akkorára, hogy kipróbáljunk mindent. A fesztiválon 3 színpad volt, ez nagyjából sejteti mekkora is volt valójában (weboldalon van is pár kép, mert persze a fényképezőmet ismét otthon hagytam) Büszkén jelenthetem hogy a nyertes a Bonefish Grill étterem Bang Bang Shrimpje lett. Sosem voltam oda a tengeri kütyükért, de most már tudom azért, mert eddig kontárok konyháit próbáltam csak. A nap csalódása viszont a jamaicai konyha lett, ahol nem elég hogy egy órácskát ácsorogtunk, miközben néztük a szakácsot hogyan vakarja a hátát sütőlapáttal, de még közben a világ leggyengébb blues zenekara is próbált fűteni, max hangerőn egy Balázs Pali karakterrel. A hangosításnak sem járt a plusszpont, mert a basszussáv valahogy lemaradt, így amikor a cicanacis Duff imitátor vadul szólózni kezdett, csak a néma csend kísérte, olyan volt mint valami abszurd inverz-léggitár verseny. A kikért , egzotikusnak tűnő Jerky Chicken és Coconut Bread is annyira semmilyen volt, hogy fel is adtuk. Persze később Zach felvilágosított, hogy a rossz jamaikai konyhához álltunk, sebaj, majd jövőre. Jöjjenek a borászatok. Nem is vacakoltunk sokat többek tanácsára a díjnyertes Glenora borászat asztalánál álltunk be a sorba, és nem is bántuk meg miután kikértük az első Rieslinget (igen rízlinget:-)), majd rá a másodikat harmadikat, és így tovább. Persze kipróbáltam a szomszédban csapolt Icy Sangriát, amely ugyan nem volt jó, de legalább ingyen volt, mert tetszett az akcentusom. Hamarosan előkerültek a szivarok, és társaság is egyre bővült. Találkoztam egy sráccal aki Bécsbe költözik nemsokára, és muszáj volt instant magyar nyelvleckét adnom neki. Persze egyszerű volt, mert csupán két kifejezés érdekelte: az "Egészségedre" és a "feles" :-))) Telt múlt az idő, szerettünk volna hazavinni egy üveg rízlinget a fesztivál végén, de -most figyelj- nem adhattak el neked üveggel, viszont szívesen kitöltötték neked egy literes műanyag pohárba. Meglett az eredménye. Az Al's bárból ugrabugráltam haza éjjel kettő körül. Ma egy sms fogadott egy puerto rico-i lánytól, hogy akkor mikor is tanítok neki bioszt a vizsgája előtt...

hogymi?

"We should have shotgun..."

Az imént néztem meg a Ponyvaregényt, és elég lehangoló volt. A film fele ki volt vágva, a cenzúra nem nézte jó szemmel az f betüs szavakat (sem). Ha jobban belegondolok, gyakorlatilag örülhetek annak, hogy egyáltalán maradt valami, és a főcím után nem egyből a stáblista jött:-)

Igen, a cenzúra kemény dolog, föleg a Tarantino alkotásokra jár rá a rúd, mert ezekben éppen azok az ájtatos kezek veszik el a film sava-borsát, akik óvni akarnak a negatív impulzusoktól. Egy filmet ilyen formában nézni olyan, mintha üvegen át nyalnád a mézet, remek példa erre a címadó sor, amely a méltán szállóigévé vált mondat tökéletes kilúgozása. Hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy a filmeknek van-e jelentősége abban, hogy Amerika ott tart ahol, de biztos vagyok benne, hogy Buck slamvan-jétől szegény Tarantino tuti forog a sírjában ("pedig a fószer még meg sem halt" :-))). Egyébként súlyos másodpercek után esett le nekem is a hiba a képen:-)


Ja és a végére: "My Name Is Buck And I Like To Party".
Korrekt. Ennyi erővel átnevezhették volna Marty-ra is, nem?