No ez a hét nem volt semmi. Rögtön az első nap hajnali 2-kor mentem haza. Bizony bizony, amikor ti otthon már a reggeli kávétokat szürcsöltétek, én akkor baktattam haza Downtown-on keresztül (ami éjszaka a kivilágított szökőkutakkal nagyon szép, ígérem jövő héten végre csinálok fotókat) közben fülemben zúgott a Stone the crow a Down-tól.
Persze nem ez lesz a megszokott (remélem:-)) de így első napnak egy kicsit meredek volt:-D A hét egyébként egész jól telt, volt benne tesztkitöltés "hogyan bánjunk a laboratóriumban kísérleti állatokkal" témában, megjött a bankkártyám, hozzá 4 darab (!!) csekkkönyv a nevemre kiállítva, szóval egy lépéssel közelebb vagyok az amerikai álomhoz, plusz tegnap megjött a Social Security kártyám is , így végre jövő héten mehetek a Department of Motor Vehicle-hez new york-i jogosítványért, jessz! A SoSec Card egyébként itt mindenhez kell, nem is tudom e nélkül hogyan tudtam bankszámlát nyitni, fizetést kérvényezni, lakást bérelni. Mindegy, ügyes gyerek vagyok, és nagyon szépen tudok nézni :-)
Szerdán például hajnali fél 5 kor eszméletlen sípolásra ébredtem. Próbáltam lenyomni a telefonom ébresztőjét, de nem az volt. Egy szál alsóban kitántorogtam a folyosóra és láttam hogy futófények futnak a padlón és villognak az EXIT lámpák. "Áh csak még 5 percet" felkiálltással visszaugrottam az ágyba, mivel még nem volt meleg a padló (Jóbarátok). Ezután befordult szirénázva 3 tűzoltóautó a parkolóba, és gázmaszkos figurák ugrottak ki őrületes nagy tömlőkkel. Na mondom, akkor menjünk, és ami ezután jött, na azt fel kellett volna venni. Egyik kézzel a gatyámat húztam fel, a másikkal a létfontosságú dolgokat (útlevél, vízum, bankártya, kulcsok, telefon, ID kártya, laptop) próbáltam minél előbb a hátizsákomba gyömöszölni. majd leszaladtam a lépcsőn. Kint álmos, unott fejű távolkeleti nővérek fogadtak (igen ők a szomszédaim, mint kiderült), akik elmondták, hogy a házban túlságosan érzékenyre van állítva a tűzjelző, és egy szelet sonkás pizzától is beindul. "Good to know" (na nem mintha sok pizzát ennék:-)). A tűzoltók persze nem találtak semmit, de egy fél órát azért ácsorogtunk a parkolóban.
2 nappal később a laborban épp kitöltöttem egy tesztet, hogy hogyan célszerű elaltatni egy egeret, amikor Kathleen megkérdezte tőlem, hogy mi az a villogó lámpa mögöttem. Hátranéztem, mondom az a tűzjelző. Teljesen elsápadt, és nem tudom mit gondolhatott rólunk. A mágnestappancsokkal rögzített ajtók ilyenkor elengednek, és bezáródnak, a liftek leállnak, folyamatos szíréna, és futófény jelzi a menekülési utakat. Közben a magyarok meg paprikáskrumplit melegítenek a mikróban és ebédhez készülődnek. A sziréna közben megjött a főnök, megkérdezte, hogy haladunk a munkával, és mi az ebéd. Kathleen egyre fehérebb lett. John mondta, hogy oké ő marad, de ha megyünk ne hagyjuk itt. Mondtuk mi sosem hagyunk hátra embereket, majd tovább kerestük az evőeszközöket. A sziréna is leállt nem sokkal később. Nem, nem vagyunk felelőtlenek csak tudjuk helyzetben mikor mi a teendő, ami ebben a szakmában hasonló esetekben mindennél többet ér.
Emlékszem amikor Pesten az egyetemen a büfénél véradás után elájult egy lány. Lefordult a székről. A barátnői azt sem tudták mit csináljanak, az egyik sikítozott, a másik elrohant a harmadik majdnem melléájult. Tök nyugodtan felálltunk a szomszéd asztaltól, míg én oldalra fordítottam és a nyelvét húztam ki, addig Rita már ki is kért egy pohár cukros vizet. Mintha megbeszéltük volna, pedig nem, 15 másodperc gyönyörű spontán koreográfia volt, amihez a laborköpeny sokat hozzáadott:-) a lány fél perc után már magánál volt, mi pedig visszaültünk és folytattuk az ebédet:-) "Ne ess pánikba" legtöbbször beválik.
No visszatérve nem volt eseménytelen a hét. Tegnap elmentem egy ún Social Eventre, ami annyit takar, hogy az itteni HR-es nő, aki segít a külföldi ösztöndíjasoknak, összehoz egy vacsorát egy étteremben. A Panda West éttermbe mentünk, mivel most több távolkeleti diák jött el.
Érdekes volt a társaság, és jó volt a kaja. Adtam egy esélyt a chop stick-nek (evőpálcika), és kb 15 perc után már egész jól ment.
"In a gentle way, you can shake the world" ez volt a szerencsesütimben- úgy legyen!
Persze nem ez lesz a megszokott (remélem:-)) de így első napnak egy kicsit meredek volt:-D A hét egyébként egész jól telt, volt benne tesztkitöltés "hogyan bánjunk a laboratóriumban kísérleti állatokkal" témában, megjött a bankkártyám, hozzá 4 darab (!!) csekkkönyv a nevemre kiállítva, szóval egy lépéssel közelebb vagyok az amerikai álomhoz, plusz tegnap megjött a Social Security kártyám is , így végre jövő héten mehetek a Department of Motor Vehicle-hez new york-i jogosítványért, jessz! A SoSec Card egyébként itt mindenhez kell, nem is tudom e nélkül hogyan tudtam bankszámlát nyitni, fizetést kérvényezni, lakást bérelni. Mindegy, ügyes gyerek vagyok, és nagyon szépen tudok nézni :-)
Szerdán például hajnali fél 5 kor eszméletlen sípolásra ébredtem. Próbáltam lenyomni a telefonom ébresztőjét, de nem az volt. Egy szál alsóban kitántorogtam a folyosóra és láttam hogy futófények futnak a padlón és villognak az EXIT lámpák. "Áh csak még 5 percet" felkiálltással visszaugrottam az ágyba, mivel még nem volt meleg a padló (Jóbarátok). Ezután befordult szirénázva 3 tűzoltóautó a parkolóba, és gázmaszkos figurák ugrottak ki őrületes nagy tömlőkkel. Na mondom, akkor menjünk, és ami ezután jött, na azt fel kellett volna venni. Egyik kézzel a gatyámat húztam fel, a másikkal a létfontosságú dolgokat (útlevél, vízum, bankártya, kulcsok, telefon, ID kártya, laptop) próbáltam minél előbb a hátizsákomba gyömöszölni. majd leszaladtam a lépcsőn. Kint álmos, unott fejű távolkeleti nővérek fogadtak (igen ők a szomszédaim, mint kiderült), akik elmondták, hogy a házban túlságosan érzékenyre van állítva a tűzjelző, és egy szelet sonkás pizzától is beindul. "Good to know" (na nem mintha sok pizzát ennék:-)). A tűzoltók persze nem találtak semmit, de egy fél órát azért ácsorogtunk a parkolóban.
2 nappal később a laborban épp kitöltöttem egy tesztet, hogy hogyan célszerű elaltatni egy egeret, amikor Kathleen megkérdezte tőlem, hogy mi az a villogó lámpa mögöttem. Hátranéztem, mondom az a tűzjelző. Teljesen elsápadt, és nem tudom mit gondolhatott rólunk. A mágnestappancsokkal rögzített ajtók ilyenkor elengednek, és bezáródnak, a liftek leállnak, folyamatos szíréna, és futófény jelzi a menekülési utakat. Közben a magyarok meg paprikáskrumplit melegítenek a mikróban és ebédhez készülődnek. A sziréna közben megjött a főnök, megkérdezte, hogy haladunk a munkával, és mi az ebéd. Kathleen egyre fehérebb lett. John mondta, hogy oké ő marad, de ha megyünk ne hagyjuk itt. Mondtuk mi sosem hagyunk hátra embereket, majd tovább kerestük az evőeszközöket. A sziréna is leállt nem sokkal később. Nem, nem vagyunk felelőtlenek csak tudjuk helyzetben mikor mi a teendő, ami ebben a szakmában hasonló esetekben mindennél többet ér.
Emlékszem amikor Pesten az egyetemen a büfénél véradás után elájult egy lány. Lefordult a székről. A barátnői azt sem tudták mit csináljanak, az egyik sikítozott, a másik elrohant a harmadik majdnem melléájult. Tök nyugodtan felálltunk a szomszéd asztaltól, míg én oldalra fordítottam és a nyelvét húztam ki, addig Rita már ki is kért egy pohár cukros vizet. Mintha megbeszéltük volna, pedig nem, 15 másodperc gyönyörű spontán koreográfia volt, amihez a laborköpeny sokat hozzáadott:-) a lány fél perc után már magánál volt, mi pedig visszaültünk és folytattuk az ebédet:-) "Ne ess pánikba" legtöbbször beválik.
No visszatérve nem volt eseménytelen a hét. Tegnap elmentem egy ún Social Eventre, ami annyit takar, hogy az itteni HR-es nő, aki segít a külföldi ösztöndíjasoknak, összehoz egy vacsorát egy étteremben. A Panda West éttermbe mentünk, mivel most több távolkeleti diák jött el.
Érdekes volt a társaság, és jó volt a kaja. Adtam egy esélyt a chop stick-nek (evőpálcika), és kb 15 perc után már egész jól ment.
"In a gentle way, you can shake the world" ez volt a szerencsesütimben- úgy legyen!
