Zempléni kanyarvadászat 1. nap

"Menj vissza vándor, nem lehet két hazád....."

Ahogy megénekelte Hobo is, egy gyönyörű dalban. Ha az ember két hetet itthon tartózkodik, akkor próbál minden egyes percet kiélvezni az utolsó pillanatig. Én is így vagyok ezzel, és egy hosszú hosszú szervezés eredményeképpen végre létrejött a túra, amit már hónapok óta terveztem. Egy januári Wild magazinnal indult az egész, amelyet kivittem magammal, hogy a bús amerikai téli estékben is legyen magyar olvasnivaló. Ekkor láttam meg a szerencsi Gergely Sándor második világháborús relikvia- és veterán motor gyűjteményét az egyik cikkben. Nosza elhatároztam, hogy Gábor barátomat elviszem oda, ha törik, ha szakad. Hosszú email és telefon beszélgetések sorozata után (és természetesen Millarca segítségével, akinek fotóblogját mindenkinek csak ajánlani tudom) le tudtam szervezni egy pénteki találkozot. A délre tervezett indulás helyett, kábé fél négykor gördültünk ki a nyíregyházi műhely elől, hogy széles vigyorral Szerencs felé tekerjem a gázt. Mivel a Suzuki két éve nem volt használva, így a második sarkon ki is fogyott a nafta, amiről azt hittük az első kútig elég lesz. Rossz Omen. Nagyhalász irányából közelítettük meg Tokajt, majd onnan a 37-esen Szerencset. A Suzuki egy megszelídített táltos erejével kísért végig a falvak között, a közel 230 kilós játékszer pillanatok alatt megadta magát, és játszi könnyedséggel engedte magát a kanyarokba behajszolni.

Este 6 körül értünk a gyűjteményhez, ami minden ízében egyedülálló, 25 év kemény munkája van benne, de beszéljenek helyettem inkább a képek:

Több órán keresztül tátott szájjal vonultunk teremről teremre, és nem tudtuk mi vár a következőben. Elköszöntünk a mestertől, mert már nem tudtunk befogadni több relikviát, és tovább folytattuk az utunkat kanyargós hegyi utakon Újhuta felé.

Monokon Kossuth Lajos szülőfalujában még megálltunk, majd Erdőbénye felé bevetettük magunkat a Zemplén legszebb részébe. Hegyoldalnak felfelé közel 360 fokos kanyarokban döntögettünk ki-ki vérmérséklete szerint. Gábor a KTM-et durván és kíméletlenül, én a GS-t kicsit medvésen, tisztelve súlyát és erejét. Az út sajnos egy idő után egyre rosszabb lett, kátyúk, kavicsfelverődés, néhol sziklák, máshol vízátfolyások emlékeztettek arra, hogy nemrég itt bizony itéletidő tombolt. Így 5-ösből négyesbe, majd hármasba , majd kettesebe szuszakolva a gépet végigvittem az offroad pályának is beleillő szakaszon. A japán tervezőgárda, valószínűleg nem ilyen utakra álmodta meg ezt a gépet 1980-ban.

Tolcsvától már már ismerős szakaszon kergettük felfelé a gépeket a Hutákhoz, újabb nehezítésként lement a nap, és a fák között már nem lehetett látni sem a kátyúkat, sem a köveket. Felfoghatjuk akár vezetéstechnikai tréningnek is a mai napot. Este kilenckor gördültünk be a majdnem végállomásnak tekinthető Emese presszó elé, ahol Evelin már várt, és a hideg sör és a még hidegebb unikum után nyugtáztuk a tökéletes napot.

Jeep Wrangler

Rendhagyó teszt következik. Hétvégére sikerült szereznem egy Jeep Wranglert, úgyhogy most ezt a kocsit kicsit jobban górcső alá vesszük. Kezdjük azzal, hogy Mike már régi ismerősként fogadott az Enterprise-nál, és már előre mosolygott, hogy most is valami különlegességgel készült nekem.

A Jeep zászlóshajója, a Wrangler az ősidőktől árult modell, -alapja a második világháborúban is használt Bantam BRC - amely legendás megbízhatóságáról és kiváló terepképességeiról híres. Azonban az eredeti modell mellett igény mutatkozott egy nagyobb beltérrel rendelkező, négyajtós, de hasonló terepjáró képeségű változatra is. Ez lett a JK széria, amit 2oo7-től szerepel az immáron Chrysler tulajdonú Jeep palettáján. A modell egy 3.8 literes V6-os motorral rendelkezik, amely 2o5 lóerőt présel ki magából. Elég iszákos, fogyasztást nem mértem, de kétszer kellett tankolnom a hétvége alatt, ez nem sejtet túl sok jót. Az első képzavar a négyfokozatú automata váltó volt, de valójában nincs min meglepődni, hiszen Amerikában az autók nagy része automata, csak elég stílusidegen egy hard-core terepjáróban. A második meglepetés a légkondi volt, ami persze szinte alapfelszereltségnek számít, de egy ponyvás autóban kicsit fura.
A futómű rettentően feszes, sima aszfalton is bólintottunk minden kátyunál, igazán terepen (otthon) érzi jól magát. Kár hogy az itteni vásárlók 95%-a aszfalton használja, amelyre viszont teljeséggel alkalmatlan. Kényelemről, és kényelmi extrákról felesleges beszélni, mert ez az autó a funkciónak készült. Például utoljára a Trabantos-Ladás korszakban járkáltam körbe autót, ellenőrizve hogy minden ajtó és a csomagartó is be van-e zárva. Egyébként az ajtókban gyakorlatilag semmi nincs a letekerhető ablaküvegen kívűl, még a hangszórók is a műszerfalon kaptak helyet. (természetesen rendelhető elektromos ablak, de ekkor azt a műszerfalról kell vezérelnünk) Az ajtók tehát minden gond nélkül eltávolíthatók, ha valaki erre tart igényt, csak le kell emelni a zsanérról. Az oldalvédelmükről nem tudok nyilatkozni, hál istennek, de gondolom nem tart vissza sokmindent. Az egész karosszériára jellemző a magas építés, nagyon magasan ülünk, gyakorlatilag fel kell mászni az ülésbe. A belső tér kialakítása is a funkcióról szól , sima fénytelen műanyag felületek mindenhol. A műszerfal meglepően meredek, szinte függőleges, és mögötte közvetlenül a motortér van. 2oo centi körüli vezetőnél a fej már-már beleütközik a bukókeretbe, szóval nyakiglábúak nem fogják magukat jól érezni benne. A lábtér szűkös, a kormány nem állítható, kaszáspókok, vegyetek mást. Hátul sem rózsás a helyzet, magam mögé képtelen voltam beülni, De legalább van csomagtartó, a normál rövid Wranglerre jellemző jelzésértékű csomagtartó helyett, itt rendes méretű rakodótér van. Kis szépséghiba, hogy ha a tető fent van, akkor csak egy kis résen tudunk bepakolni, miután a nem túl magas csomagtérajtót, a teljesértékű pótkerékkel jobbra kinyitottuk.
Röviden öszefoglalva, ha elfogynak az utak, jön az itéletidő, vagy kapatos vadász/műsorvezető lennék, semmi másra nem számíthatnék jobban mint a Jeep Wranglerre, mindennapi használatra azonban feszes és kényelmetlen. Tető nélkül viszont minden negatívumot elfeledtett az igazi élményautózás. Rákendról!

Szirakjúz íze

Az elmúlt hétvége sem múlt el esemény nélkül. Lezajlott a Taste of Syracuse feszt, amiről tavaly ugye lemaradtam (persze, mert még itt sem voltam) A programot minden fölösleges sallang nélkül hivjuk egyszerűen zaba-expónak. Syracuse éttermei, borászatai kivonulnak, és kis pavilonokból árulják a favorit terméküket. Már korábban tudtam hogy nem Amerikában fogok lefogyni, de azt a mészárlást amit hétvégén rendeztünk, nos azt biztos nem írom be az önéletrajzomba.
Hozzá kell tennem, hogy mire odaértem pont elkezdett szakadni az eső, ezért gyorsan a sörsátorba menekültünk. A rendszer az volt, hogy a sörticket pavilonban veszel 5 dolcsiért sör ticket-et, átkocogsz a sörsátorba és azzal vásárolhatsz sört. Érdekes. Az eső hamar elállt, úgyhogy nyakunkba vettük a fesztivált. Az amerikai junk foodot most ki is hagytuk, (Ronald McDonald délután kettőkor autogrammot osztogatott, aha kösz) és az egzotikus konyhákra mentünk rá, bár ez sem szükítette le a halmazt akkorára, hogy kipróbáljunk mindent. A fesztiválon 3 színpad volt, ez nagyjából sejteti mekkora is volt valójában (weboldalon van is pár kép, mert persze a fényképezőmet ismét otthon hagytam) Büszkén jelenthetem hogy a nyertes a Bonefish Grill étterem Bang Bang Shrimpje lett. Sosem voltam oda a tengeri kütyükért, de most már tudom azért, mert eddig kontárok konyháit próbáltam csak. A nap csalódása viszont a jamaicai konyha lett, ahol nem elég hogy egy órácskát ácsorogtunk, miközben néztük a szakácsot hogyan vakarja a hátát sütőlapáttal, de még közben a világ leggyengébb blues zenekara is próbált fűteni, max hangerőn egy Balázs Pali karakterrel. A hangosításnak sem járt a plusszpont, mert a basszussáv valahogy lemaradt, így amikor a cicanacis Duff imitátor vadul szólózni kezdett, csak a néma csend kísérte, olyan volt mint valami abszurd inverz-léggitár verseny. A kikért , egzotikusnak tűnő Jerky Chicken és Coconut Bread is annyira semmilyen volt, hogy fel is adtuk. Persze később Zach felvilágosított, hogy a rossz jamaikai konyhához álltunk, sebaj, majd jövőre. Jöjjenek a borászatok. Nem is vacakoltunk sokat többek tanácsára a díjnyertes Glenora borászat asztalánál álltunk be a sorba, és nem is bántuk meg miután kikértük az első Rieslinget (igen rízlinget:-)), majd rá a másodikat harmadikat, és így tovább. Persze kipróbáltam a szomszédban csapolt Icy Sangriát, amely ugyan nem volt jó, de legalább ingyen volt, mert tetszett az akcentusom. Hamarosan előkerültek a szivarok, és társaság is egyre bővült. Találkoztam egy sráccal aki Bécsbe költözik nemsokára, és muszáj volt instant magyar nyelvleckét adnom neki. Persze egyszerű volt, mert csupán két kifejezés érdekelte: az "Egészségedre" és a "feles" :-))) Telt múlt az idő, szerettünk volna hazavinni egy üveg rízlinget a fesztivál végén, de -most figyelj- nem adhattak el neked üveggel, viszont szívesen kitöltötték neked egy literes műanyag pohárba. Meglett az eredménye. Az Al's bárból ugrabugráltam haza éjjel kettő körül. Ma egy sms fogadott egy puerto rico-i lánytól, hogy akkor mikor is tanítok neki bioszt a vizsgája előtt...

hogymi?

"We should have shotgun..."

Az imént néztem meg a Ponyvaregényt, és elég lehangoló volt. A film fele ki volt vágva, a cenzúra nem nézte jó szemmel az f betüs szavakat (sem). Ha jobban belegondolok, gyakorlatilag örülhetek annak, hogy egyáltalán maradt valami, és a főcím után nem egyből a stáblista jött:-)

Igen, a cenzúra kemény dolog, föleg a Tarantino alkotásokra jár rá a rúd, mert ezekben éppen azok az ájtatos kezek veszik el a film sava-borsát, akik óvni akarnak a negatív impulzusoktól. Egy filmet ilyen formában nézni olyan, mintha üvegen át nyalnád a mézet, remek példa erre a címadó sor, amely a méltán szállóigévé vált mondat tökéletes kilúgozása. Hosszasan lehetne vitatkozni arról, hogy a filmeknek van-e jelentősége abban, hogy Amerika ott tart ahol, de biztos vagyok benne, hogy Buck slamvan-jétől szegény Tarantino tuti forog a sírjában ("pedig a fószer még meg sem halt" :-))). Egyébként súlyos másodpercek után esett le nekem is a hiba a képen:-)


Ja és a végére: "My Name Is Buck And I Like To Party".
Korrekt. Ennyi erővel átnevezhették volna Marty-ra is, nem?

Tdzs!

Amikor a Triumph 2oo4-ben piacra dobta a Rocket III -as cruisert, amibe egy háromhengeres 23oo cm3-es motort csúsztattak be, mindenki el volt alélva, hogy márpedig ilyen motor nincs. Azonban a Boss Hoss már 199o óta kitolta a motortérfogat józan ésszel feldolgozható határát olyan messzire, hogy már csak egy aprócska pontnak tünik. Jelenleg már hat modellel operálnak amelyeket kétféle motorral lehet kapni. A belépő langyibangyi modell egy 57oo cm3-is V8 Chevrolet Corvette motorral van szerelve, amely 355 lóerővel épp elég egy yacht elhúzásához, a másik felnőtt modell 62oo cm3-es (!!!!) V8-as 455 lóerővel, ami nem tudom mire elég, de mindegy is. Ruff kolléga pont lekapott egyet múlt héten, ezért az apropója. És ha azt hinnéd, hogy teljesen értelmetlen Boss Hosst birtolkolni nagyon tévedsz, mert valójában ezzel a motorral tudod a leggyorsabban a világ tudtára adni, hogy van mit kompenzálnod:-)

Májusi mókázások

Végre megtaláltuk a törzshelyünket. Mac's Bad Art Bar nevet viseli, és bár a weblapján erősen késdobáló jellegü helyre számítottunk, ahol a zenekar drótkerítés mögött játszik, de kellemes csalódás volt. Tökös, kemény hely, teljesen rendben van, kör alakú pult, színpad, előtte dühöngő, (ahol általában csak bólogatnak), extrovertált WC kabinok (mivel nincsenek ajtajai így akár egy könnyü csokizás közben is ördögvillázhatsz a színpad felé :-). Este a Grind nevü banda tolta arcunkba a feldolgozásokat. Nagyon profin nyomták Disturbed -Godsmack -Pantera vonalon egyensúlyozva, fáradhatatlanul. Éjfél körül Gabi rábökött egy fejkendős, bőrbe csavart Kuplung Nusira, hogy mit szólok hozzá. Szó ami szó tényleg csinos volt, és mivel nem Magyarországon vagyunk, ez itt élményszámba megy, (magyar nők mindörökké!) de mint kiderült, hogy a rövidesen megjelent Vaslovasok motorosbanda Vice Presidentjének babája volt, ezért nem akartam egy HD sárhányójához kötve, majd végighúzva Mattydale aszfaltján elkezdeni amerikai motoros karrierem. Hamarosan felcsendült az Enter Sandman, majd a Walk, úgyhogy inkább mi is beálltunk bólogatni. Hajnal 2 ig bírtuk, aztán úgy döntöttünk öregek vagyunk már ehhez, (legalábbis én mindenképpen) és hazakocsikáztunk.
Valahol itt bologatunk mi is:
-

-

Születésnapomra drága magyar barátaim megleptek egy fantasztikus vacsorával, tortával, tapssal, éljenzéssel a Dinosaur BBQ-ban, amely felejthetetlen élmény volt.Így én is átestem az első amerikai születésnapomon. Örök hála! Persze azért az egy kicsit rosszul esett, hogy nem várt kint a zsír új Land Rover, hahahaha :-)

Beugrott floridai nagybácsim is, aki annyira rákendról, hogy magyarországi kiruccanása után felautózott New Yorkból, hogy egy ilyen laza 5oo mérföldes kitérővel menjen vissza Floridába. Egy könnyü csirkepaprikás fölött megtárgyaltuk a dolgokat 56tól napjainkig. Este azonban úgy döntött, hogy ha keddre oda akar érni Sunshine State-be, akkor visszaindul, na ez a nem semmi, le a kalappal. Még megmutattam neki a várost, majd búcsút intettem a matricának:

Az elmúlt hétvégére béreltem autót, hogy körbejárjam az autókereskedéseket. Amikor betoppantam már azzal fogadtak, hogy nincs a lefoglalt kategóriában autó, de tudnak adni egy fullos bíl-t. Persze mivel nem figyeltem eléggé, ezért elegánsan vissza is kérdeztem, hogy "mit mit mit?" Majd készségesen hátrakísértek, ahol egy árva kis VW Beetle ácsorgott. Mivel este moziba készültünk Johnnal és Charles-al, akik két kosaras méretével vetekednek, mondtam, hogy talán nem ez a megfelelő közlekedési eszköz. Jól tettem, mert cserébe kigurultak ezzel a tankkal, hogy akkor vigyem inkább az Equinoxot, felár nélkül.


Deal! Ez volt az első olyan autó amelyben elférek, juhú. Nagyon tetszett, leszámítva a középkonzolt amit Pirx kapitány is megirigyelhetne, de ne hasogassunk szőrszálakat. Az autópiac viszont elszomorító volt. Elnyütt, rozsdás autók, volt amelyiken konkrétan át lehetett látni, viszont legalább drága volt. A jó vételek pillanatok alatt elkelnek a craiglist-en, szóval észnél kell lenni.
De legalább a kilométerórapörgetés nem megy olyan szinten mint otthon. Minden autó rendelkezik egy VIN számsorral (Vehicle Identification Number), amellyel egy csekély összeg befizetéséért bárki lekérheti az adott autó adatait onnantól, hogy legördült a gyártósorról. Hány tulajdonos, volt-e sérülés, szervízintervallumok, regisztrálás időpontjai. Persze trükközni ezzel is lehet, de azért az esetek nagy részében megbízható.

Az autókereskedők pedig itt is autókereskedők, idéznék is egy könnyed dialógust szombatról:

-Tudna mutatni listát az autók áráról, kérem?
-Nincs ilyen lista
-Akkor megmondaná mennyibe kerül a Honda?
-hogyne
majd elővette a listát a zsebéből.

Most komolyan, Te vennél tőle autót?

Májusi képrejtvény

Az alábbi képen hatszor tíz a huszonharmadikon darab apró hibát rejtettem el. Megtalálod őket?

Hús hús hús...

Íme az új KFC csirkeszendvics, és a csirkeszendvics itt valóban csirkeszendvicset jelent.

Ez itt a reklám helye 2

Ismét érdekes gyöngyszemre bukkantam. A reklám persze nem új (csak nekem), de valamelyik nap az XBox franchise HALO újabb részének spotjára kaptam fel a fejem mert kitűnt a szokásos maszlagból, ugyanis pontosan ebben a formában ment le a tv-ben.

-

-

Nem tudom megfejteni, hogy azért szólal meg magyarul a reklám, mert nálunk olcsóbb volt leforgatni, vagy az itteniek számára egzotikus hangzása miatt. De mivel utószinkron nem született, ezért hajlok inkább a második megoldásra, és idézném is a Szárnyas fejvadász ide vonatkozó jelenetét:

-

-

I szív NY

"Az igazi new york-i szerint, aki máshol él,

bizonyos értelemben csak viccel..."

(Keeping the Faith)

Péntek hajnalban kivételesen nem kihömpölyögtem, hanem "New york Bébi!" felkiálltással kiszaltóztam az ágyból. Majd miután a térdemet visszaraktam a helyére, összeszedtem a motyeszomat, hogy fél órával később már fel is markoljam a Chevy Impalát (ez már szerelem) az Enterprise-nál.

A kölcsönzős csaj most is feltette a kérdést, hogy elhagyjuk-e az államot, és büszkén feleltük, hogy igen, hiszen Pennsylvanián keresztül egészen New Jersey-ig nyomni fogjuk a pedált. Voksolni megyünk, mert parlamenti választások vannak most Magyaroszágon, és New York településén a konzulátuson élhetünk szavazati jogunkkal. Ebből valószínűleg több kifejezést nem értett, de egy "happy revolution" felkiálltással átadta a papírokat (talán sejt valamit?), és értetlenkedve próbálta feldolgozni patriotizmusunkat, hisz nem sok mindenkit ismer, aki 5 órát vezet egy ikszért. Reggel még bementünk az egyetemre, hogy a szokásos pénteki tennivalók mellett megnézzük a Nobel díjas Phillip A. Sharp előadását a mikroRNS-ekről. Az előadás után bepakoltunk az autóba, kulcs fordít, motor pöcc-röff, 4ooo köbcenti várja, hogy hátbarúgjam: indulás. A 81-es autópályán dél felé haladva gyönyörő sziklás tájak mellett suhanunk el, hüvelykujjam az égbe mutat, csizmámon vastag a por.

Tetszett a megoldás, hogy itt érdekes módon nem kell, hogy az autópálya két ellentétes sávja egy szintben legyen, az egyik oldal néha a dombtetőn megy, addig a másik a völgyben, és az út nagy részén három sávban oldjuk meg az előrejutást. Este 7-re értünk a szállásunkhoz Jersey Cityben, ahol a szobák elfoglalása után természetesen egyből elindultunk, hogy bejárjuk a környéket. Egy kb másfél kiló sajtot tartalmazó Calzone bepuszilása után egy sportbárban zártuk az estét, ahol kitörő örömmel és jókedvvel fogadtak, sajnos nem tudtuk meg, hogy ezt az alkoholnak, vagy a vendégszeretetnek köszönhetjük:-D. Mindenesetre korán eltettük magunkat, mert másnap reggel a nyakunba kellett vennünk Manhattant.
Eljött a szavazás napja, amit galád módon összekötöttünk egy kis városnézéssel:-D. Gyors reggeli a szomszédban lévő Dunkin Donutsban (nem én foglaltam a szállást, esküszöm!) elindultunk a 125-ös buszhoz. Átrobogtunk a Lincoln alagúton, és leszálltunk a Port Authority buszállomáson. Már a kijárat megkeresése is gond volt, de amint kiléptünk egyből a 8. sugárúton találtuk magunkat, nos ahhoz az érzéshez nem sok minden fogható. Már napokkal az indulás előtt volt bennem egyfajta bizsergés, ami ismerős volt, hiszen párszor már jártam Manhattanben, de ez az érzés mindig bekuszik a bordáim alá. Ahogy ott találod magad a felhőkarcolók árnyékában a sárga taxik között a tömegben, nos az tényleg leírhatatlan. Mielőtt utolértek volna a közhelyek elindultunk

gyalog az 52-ik utcához a követséghez és engedtük, hogy magába szippantson a város. A követséget hamar megtaláltuk, és kezünkben az útlevelekkel már nyitották is nekünk az ajtót: Isten hozott, itthon vagytok. A követség gyönyörű belülről, Kossuth és Széchenyi szobrok, magyar zászló, amit a WTC romjaiból mentettek ki, többezer munkaórába került gyönyörű csipkék.

A szavazás is profin volt levezényelve, dupla boríték, amit az aláírásunkkal is hitelesíteni kellett. A hazaszeretet majd szétvetette a mellkasunkat amint kiléptünk, igen mi megtettük amit megtehettünk, most vasárnap rajtatok a sor.

A Park Avenue cseresznyefái alatt a nárciszok mentén elindultunk, hogy a Dallas BBQ-ban ebédeljünk a Time Square-en, mert az élet bizony nehéz. Ebéd után pedig irány a Metropolitan a Central Park-on keresztül.

Fantasztikus, hogy tényleg megőrizték ezt a hatalmas zöld szigetet a betondzsungel közepén, amit bejárni is lehetetlen egy nap alatt. Csak úgy mint a Metropolitan múzeumot. Ezer éve készülök megnézni, most végre ez is összejött. A belépő 2o dolcsi, ami irányár, adhatsz többet, és most figyuzz: kevesebbet is. A múzeum hatalmas, egész egyszerűen képtelenség befogadni mindent egyszerre Egyiptomtól az impresszionistákig, az ősi hangszerektől a középkori fegyverekig bezárólag. Mégis megpróbáltuk, de pár óra után a szemünk és agyunk is kiégett, és már képtelen volt befogadni több információt:-D A képeket feltöltöm a picasa albumba, szavakba úgyis nehezen lehetne önteni.

A Met-re is kellene egy hét legalább, de sajnos most csak ennyi idő jutott. Kicsit kókadtan visszaindultunk a Time Square-hez, hogy megnézzük esti pompájában. Ekkor láttuk meg mit jelent egy szombat este New York szívében. Hömpölygő tömeg, de olyan szinten, mintha egy dizsiben próbálnál eljutni a pultig. A Time Square betonján állva, ámultunk és körbe-körbe forogtunk mint valami gyári hibás búgócsigák, és lassan megértettük: ez itt tényleg a világ közepe.

(vizsgáld meg a Pepsi reklámot ezen a képen)

Hazafelé még beültünk a Villa-ba vacsorázni, és utánna a Port Autorithybe visszatérve megkerestük a buszunkat vissza Jerseybe. Közben elhaladtunk egy kilométeres sor mellett, akik az Operaház Fantomjára akartak bejutni/jegyet venni. Fájó szívvel, és lábakkal zötyögtünk vissza a Garden State-be. A sportbárban még beszürcsöltünk egy lightsört, hogy az alvással tényleg semmi gond ne legyen, közben néztük, ahogy a Duke alázza a nemtudomkit 11 plazmatévén keresztül. Másnap reggel elautóztunk a partra megnézni Manhattant a másik oldalról, majd visszaindultunk Syracuseba.
Az út ugyanolyan nyugis volt, a tempomat nagyon jól jött, összvissz kétszer kellett a gázra illetve a fékre lépnem egész úton (az ebédhez, és a tankoláshoz), egyébként a kormány nyomógombjairól igazítottam a sebességet a forgaloméhoz, így az egész inkább hasonlított egy videojátékhoz, aminek szuper a grafikája, mint autóvezetéshez :-D Több helyen megálltunk, hiszen nem siettünk és az idő is gyönyörű volt. Este leállítottam a kocsit a ház előtt, és a motoszkáló gondolattal lefeküdtem aludni: azért csak le kellene húzni New Yorkban pár évet....