Újabb finálé, újabb gyöngyszem

In memoriam EPS '06

Gdansk-i sorstársaim! Ezt  lőttem ma az európai boltban. Fel is vásároltam a teljes készletet (tehát mind a két darabot).

Morzsoljunk el egy könnycseppet és gondoljunk a balti tenger forró hullámaira, a málnás sörre, a lekváros sztrapacskára, és a nedves gatyákra. "Com' in mah dear, and rest yo' soul"

fenékig!

Könnyed karika délre

Múlt héten a Márkiban  ki kellett cserélni egy tömítést, ami nem volt egy drága alkatrész, de viszont a vele járó 4-5 munkaóra annál inkbb. Így miután a szervízben kifizettem egy kisebb indiai falu éves GDP-jét, elhatároztam, hogy a nagy connecticut-i túra előtt csinálok egy tesztvezetést délre, és egyben kipróbálom az új Garmin GPS-t is. Szombat reggel lecsekkoltam a hűtő- olaj- váltó- ablakmosó folyadékszinteket majd be is vágtam magam a bőrfotelbe és uzsgyi. A legtávolabbi (mutató)ujj volt a cél. Bár azt hiszem ez kicsi magyarázatra szorul. Upstate New York egyik nevezetessége, a "Finger Lakes", amely 5 párhuzamos tavat  jelent és ujjakra hasonlítanak.

A táj nemcsak szépsége miatt híres, hanem adottságai tökéletesek a szőlőtermesztéshez, ezért ez az állam legnagyobb borvidéke is. Innen jön a Glenora, és az olyan helyi kuriózumok, mint a "Nágiz" pincészet, amiről egy bulin meséltek.  Igen, pár óra alatt esett le  nekem is: a Nagy's pince bezony magyar. Visszatérve, a Seneca tó volt a cél, és annak déli csücske Watkins Glen. A 9o-es autópályán nyugatra indultam a geneva-i leágazás felé.

A legnagyobb megengedett sebességre, 65 mph-ra (104km/h) állítottam a tempomatot és hallgattam a V8 duruzsolását, amely esküszöm szebben szól mióta elhoztam a szervízből. Azért érdekes, hogy valóban itt Amerikában vannak a legnagyobb lökettérfogatú autók, a sebességhatár ennél pedig sehol sem nagyobb tudtommal. Mivel óriási motorok viszonylag alacsony fordulattal képesek tartani ezt a tempót, ennek köszönhetően egy 100 000 mérföldet futott használt autóra itt még azt mondják, hogy "low miles" és van is benne igazság. Amikor ezen tűnődtem mellém is ért egy Ford Super Duty, amely hat gumin gördül és akkora lószállítót húzott, amibe két gyapjas mammut is belefért volna lapjával, az első kereke fölött, amivel épp farkasszemet néztem pedig büszkén hirdette a kis ezüsttábla: 6.7L HEMI V8. Kicsire nem adunk :-)

A Garmin 6 perces késést jelzett forgalmi dugó miatt (na nem mintha nem lett volna mindegy mikor érkezem), és láss csodát, egy pár mérföld múlva tényleg lett egy kis torlódás a fizetőkapuk miatt. Kicsengettem az útdíjat, ami 2 dollár volt, majd  befutottam Genevába ahol megálltam  nem elszívni egy cigit a tóparton.

 

Továbbindultam a tó mentén délre a 14-esen, bár útközben egy kicsit elbizonytalanodtam a Garmin képességeiben, mert kirakta Drezdát a térképre. Én meg azon morfondíroztam, vajon hol aludtam el és léptem át az Óceánt, de tényleg ott volt, semmi kétség el is mentem mellette. (Bár nem tudom Geneva után mit vártam)

Elértem Watkins Glent, hogy megnézzem a hasadékot, amit már régóta terveztem. Pechemre az alsó ösvényt épp karbantartás miatt lezárták, de felülről még meg lehetett nézni. Amikor felértem két dologra jöttem rá, egy: nem vagyok formában, kettő: felülről is fantasztikus látvány. A hasadék tényleg nagyon keskeny és mély (bár igaz, egy hasadéktól nem is várok el többet) néhol az 1 métert sem éri el, viszont gyönyörű ösvényeken körbejárható, de ez egy tavaszi bejegyzés témája lesz :-)

Tovább indultam Ithaca felé, ha már itt vagyok megnézem a Cornell egyetemet, ami ha minden igaz most a 16-ik legjobb egyetem a világon. Nem sok mindent láttam belőle, mert akkora dugó fogadott, hogy nem jutottam előre egy centit sem, így egy merész huszárvágással a Point of interestben megtaláltam a Buttermilk vízesést, és elindultam megnézni. Jó választás volt, ez a vízesés is gyönyörű, nevéhez méltóan tényleg mintha író (buttermilk) folyna le a sziklákon, azonban az ösvények itt is le voltak zárva.

Mivel már esteledett, ezért elindultam visszafelé a 37-esen Auburn felé, amely viszonylag csendes, kanyargós útnak számít, néhol hosszú egyenesekkel, tehát ideális egy igazi tesztúthoz. A Márki rezzenéstelen arccal tette a dolgát,  nagyon jól ment, a klasszikussal élve: "befekszik, mint cica az ágyba" :-). Auburn után egy enyhe erőcsúsztatással ráfordultam az 5-ös útra, amely tulajdonképpen hazáig visz.  Hálám jeléül még elvittem egy wax-al egybekötött premium mosásra, mert megérdemelte az Öregúr. Készen állunk!

Pénteki Pokol Angyalai

Több évtizedes időutazás a majomkormány, a mogyorótank, a berugókar és virsligumik hőskorába a Hell's Angels idegenvezetésével. Szinte érzem a 87-es REGULAR naftát, a bagóban pácolt whiskey-párás baritonokat, meg az oroszlánszagú bőrmellényeket :-)

-

-

Az akcentus

A héten történt, valamelyik nap beszálltam a liftbe, egy csóka állt benne, és miután beléptem illedelmesen köszöntem. Esküszöm, csak annyit mondtam, hogy "Hello", majd kaptam is a kérdést, hogy honnan jöttem. Mondtam hogy Magyarországról, és jött is a replika, hogy az ő nagynénjének az ismerősének a fiának a volt egyetemi szobatársa pedig szlovák. Teringettét! Utána órákon át az járt a fejemben, hogy vajh hol rontottam el ezt az öt betűt. Aztán rájöttem hogy sehogy és ez így is van jól. A Wegmansben franciának, a Taste of Syracuseon németnek, az Al's bárban legutóbb orosznak hittek. A legszebb az az egészben, hogy amint kimondom, hogy magyar vagyok mindenki próbál valamilyen kapcsolatot találni, (a férfiak általában gyönyörű magyar nőket említik legtöbbször, például a faszi akitól az autót vettem órákon át áradozott egy fiatalkori szerelméről) és ha nem megy, legalább egy szomszédos országhoz köt valamit. Ugye emlékszünk még az osztrák Magyarországra. Mondjuk a legmeglepőbb egy egyetemhez közeli csehóban történt, ahol harmadjára sem értették mit szeretnénk majd amikor megmondtuk honnan jöttünk egyből jött a felsorolás egyszuszra: Puskas, Goulash, Budapest. Szóval a magyar nyelv szép, és a magyar akcentus egzotikus, persze csak ha az ember nem esik át a ló másik oldalára, mert akkor jön az "ószörájzésön" meg a "bájzövéjj" :-)

Szenk jú!

Ródteszt

Hosszú várakozás után eljött végre ez a nap is. Délultán 1-re kaptam időpontot, hogy bizonyithassam egy DMV-s gidának, hogy bár 14 éve vezetek, tudok kezelni egy automata váltós autót, mert bizony amerikai jogositvanyt nem adnak minden jöttmentnek. Én voltam a legcoolabb (és persze legöregebb) a sorban, hiszen én egyedül voltam előttem és mögöttem anyukák/apukák hozták a gyereket road testre. A vizsgabiztosnéni egy hordozható árleolvasóval leolvasta a szélvédőre ragasztott registration matricát, majd behuppant mellém, kérdően, rámnézve, hogy vajh' hol a sofőröm? Miután a nemzetközi jogositvány okozta bürokratikus útvesztőkön átverekedtük magunkat, megkért, hogy induljak el a padkától. Én kiraktam az indexet, körbenéztem, úgy mint még soha, és csigatempóban kicsorogtam. Szinte éreztem, hogy a Márki szenved, itt ez a V8-as motor, majdnem 5 liter hengerűrtartalom, meg a végtelen nyomaték, én meg csak lehelem a gázpedált. Hiába a szabály az szabály városban a sebességhatár 30 mérföld óránként , pláne road testen. Megkérdezte mióta vezetek (szabály szerint nem lehet beszélgetni a vizsgabiztossal, csak annyit mondhat, hogy "jobbra," "balra," "Y-forduló"), majd megkért csináljak egy megfordulást, és vissza is mentünk a kiindulóponthoz. Leparkoltam, majd kérdően néztem rá, hiszen egy 4 perces (mértem) road test vagy nagyon jót jelent, vagy nagyon rosszat. Végül kiderült, hogy felesleges volt az izgalom, excellent driver vagyok, de 10 hibapontot csak beirt nekem ez a tündér, hogy egyszer nem a stoptábla vonala előtt álltam meg.
Na bumm, a két méter hosszú motorháztető miatt ez azt hiszem még belefér. A vicc az, hogy hogy a bukáshoz röpke 30 pont elegendő, szóval egyáltalán nem olyan lehetetlen ezt összehozni.
Szóval kaptam egy pénztárgép cetlit, és azzal vezethetek, amig ki nem postázzák a New York State Driving License-met, hurrá!

Megint pentek

Vegy egy nagy sebessegu rotort, rakj ra ket pufifoliaval toltott gumikesztyut, es regulazd meg vele a lusta kollegakat. Ime, a Slapping machine!

Medve menni Németország

Hatalmas pacsi a németországi olvasóknak, akik a mai napon átvették a vezetést oldalletöltésben.

Házibuli és a Sziget

Péntek este Charles szülinapi bulijára voltunk hivatalosak. Kései érkezést szavaztunk meg, de pont jókor érkeztünk, mert épp az ünnepeltet kenték be tortával. Hatalmas tömeg tombolt a tornácon, az amerikai házibulik minden egyes kötelező kellékével. Egyedül a sörtölcsér hiányzott,de kint ment a Beerpong, amit Delicious Andy rögtön el is magyarázott. Tulajdonképpen semmi értelme, mert csak labdákat kell poharakba dobni, és a vesztes iszik, szóval csak egy ujabb indok az ivásra. Odabent ment a billiárd, ahol egy indiai válogatott el is ruházott minket rendesen, a konyhában pedig a piálás ment masszívan. Találkoztam Josh-al , akiről azt kell tudni, hogy még egyszer sem láttam józanul, másrészt nemrég tért vissza Európából (neki tanítottam meg az "egészségedre" és "feles" kifejezéseket, amiket sikerrel el is sajátított). Csak pár napot töltött Budapesten, de elismerően szólt mindenről a Szigetről, a magyar zenékről, a magyar lányokról (naná), csak egy szívfájdalma volt, hogy betért egy étterembe, szigorúan a "Goulash" miatt, de nem kapott, mert "Sold-out" volt :-))) Nemsokkal éjfél után öregesen hagytuk ott a már pázsiton is tomboló tömeget, és végighaladva az egyetemi városrészen konstatáltuk, hogy gyakorlatilag minden házban ugyanilyen buli van. A történethez hozzátartozik, hogy másnap megnéztük egy késői előadáson a Devilt, és utána ismét az Al's barban kötöttünk ki, ahol két White Russian között ismét összefutottunk Josh-al, aki nagy kedvvel újra elmesélte magyarországi kalandjait.....ugyanúgy:-) Na ez a rákendról...

.

.

ROADTRIP: Fillmore Glen State Park és Skaneateles

.

.

Kihasználva a nyárból hátramaradt, valószínűleg megszámlálható napos hétvégéket ismét autóba vágtuk magunkat, hogy egy igazi new yorki State Parkot is megnézzünk. Reggel 1o körül a 81-esen dél felé indultunk el. A reggelit egy igazi kisvárosi Dinerben vettük magunkhoz. Ismerős jelenet játszódott le: idegenek belépnek (az ajtón szigorúan csengő), majd az egész csehó rájuk figyel, egy pillanatra elhallgatnak, majd tovább falatozik mindenki. Nos barátaim ez nem csak a Zs kategóriás amerikai akciófilmekben van így, hanem a való életben is. Nem tudom, hogy a sokkot az okozta, hogy idegen átutazók vagyunk, vagy hogy a fejem és a plafon között már csak kb 3 centi maradt, esetleg mindkettő, de hamar visszatért az élet a szokványos kerékvágásba. Kikértük a helyi specialitást , ami emberes adagban tartalmazott tojást, szalonnát, piritóst és sült krumplit(?). Választhattunk volna mondjuk könnyebb kaját is a túra előtt, de mint tudjuk kihívások nélkül lehet élni, de nem érdemes.

A Fillmore Glen State Parkot (Millard Fillmore az USA 13. elnöke, aki a szomszédeos Moravia-ban született, a Glen pedig szurdokot jelent) hamar megtaláláltuk és 7$-ért cserébe be is engedtek. Leparkoltunk, összepakoltuk a hátizsákokat, magunkhoz vettünk némi vizet és uzsgyi fel. Kapásból a legnehezebb fokozatú 5 mérföldes Gorge ösvényt választottuk, ami már az elején egy 1oo méteres ugrással kezdődött felfelé, de megérte, mert olyan helyeken vezetett át, mintha egy Indiana Jones film díszletei közé kerültünk volna.

A trail végén felmásztunk a déli hágóra, és azon vágtattunk vissza a startnál lévő természetes medencéhez, ami ugyan nem volt most felzsilipelve (vége a nyárnak :-(), de egy szolid pancsit még össze lehetett hozni a szikrázó napsütésben.



Visszakanyarodtam a 38-asra, immáron észak felé, hogy megnézzük Skaneatelest. A környék kedvenc nyaralóhelye, persze csak aki megengedheti magának. Kimentünk a mólóra, ahol -annak ellenére, hogy kikötő - méteres mélységig átlátszó a víz.

Skaneateles városa nagyon szép, tele gyönyörű (Federal style) házakkal. Például megőrizték a régi bank épületét, amelyben a páncélszekrény ugyanúgy megtalálható , csak most kiállítás rendeztek benne a város történetéről. Még sétáltunk egyet, közben - mivel a reggeli még mindig kitartott- bedobtunk egy fagyit, és néztük az unatkozó igazi született feleségeket, akik a parton kacsákat etettek -nem viccelek- kisestélyiben.





Syracuseba visszaérve este elmentünk az idei Irish Festre. A Guinness meglepően drága és vizes volt, ezért egy Jamesonnal kellett pótolni , amit persze a Dinosaurban pusziltunk bele, mert ezeken a fesztiválokon rövidital forgalmazása nem engedélyezett. Visszaérve már forrósodott a hangulat, az ír zene is egyre pattogósabb lett. Még egy-két(?) sör legurult, majd közvetlenül a mikrofonba kiabált "this is the greatest country in the world!" után hagytuk el a fesztivált, és tettük át a székhelyünket az Al's bárba. Ez is hibátlan nap volt, még ilyet!