Kihasználva a nyárból hátramaradt, valószínűleg megszámlálható napos hétvégéket ismét autóba vágtuk magunkat, hogy egy igazi new yorki State Parkot is megnézzünk. Reggel 1o körül a 81-esen dél felé indultunk el. A reggelit egy igazi kisvárosi Dinerben vettük magunkhoz. Ismerős jelenet játszódott le: idegenek belépnek (az ajtón szigorúan csengő), majd az egész csehó rájuk figyel, egy pillanatra elhallgatnak, majd tovább falatozik mindenki. Nos barátaim ez nem csak a Zs kategóriás amerikai akciófilmekben van így, hanem a való életben is. Nem tudom, hogy a sokkot az okozta, hogy idegen átutazók vagyunk, vagy hogy a fejem és a plafon között már csak kb 3 centi maradt, esetleg mindkettő, de hamar visszatért az élet a szokványos kerékvágásba. Kikértük a helyi specialitást , ami emberes adagban tartalmazott tojást, szalonnát, piritóst és sült krumplit(?). Választhattunk volna mondjuk könnyebb kaját is a túra előtt, de mint tudjuk kihívások nélkül lehet élni, de nem érdemes. A Fillmore Glen State Parkot (Millard Fillmore az USA 13. elnöke, aki a szomszédeos Moravia-ban született, a Glen pedig szurdokot jelent) hamar megtaláláltuk és 7$-ért cserébe be is engedtek. Leparkoltunk, összepakoltuk a hátizsákokat, magunkhoz vettünk némi vizet és uzsgyi fel. Kapásból a legnehezebb fokozatú 5 mérföldes Gorge ösvényt választottuk, ami már az elején egy 1oo méteres ugrással kezdődött felfelé, de megérte, mert olyan helyeken vezetett át, mintha egy Indiana Jones film díszletei közé kerültünk volna.
A trail végén felmásztunk a déli hágóra, és azon vágtattunk vissza a startnál lévő természetes medencéhez, ami ugyan nem volt most felzsilipelve (vége a nyárnak :-(), de egy szolid pancsit még össze lehetett hozni a szikrázó napsütésben. Visszakanyarodtam a 38-asra, immáron észak felé, hogy megnézzük Skaneatelest. A környék kedvenc nyaralóhelye, persze csak aki megengedheti magának. Kimentünk a mólóra, ahol -annak ellenére, hogy kikötő - méteres mélységig átlátszó a víz. Skaneateles városa nagyon szép, tele gyönyörű (Federal style) házakkal. Például megőrizték a régi bank épületét, amelyben a páncélszekrény ugyanúgy megtalálható , csak most kiállítás rendeztek benne a város történetéről. Még sétáltunk egyet, közben - mivel a reggeli még mindig kitartott- bedobtunk egy fagyit, és néztük az unatkozó igazi született feleségeket, akik a parton kacsákat etettek -nem viccelek- kisestélyiben.
Syracuseba visszaérve este elmentünk az idei Irish Festre. A Guinness meglepően drága és vizes volt, ezért egy Jamesonnal kellett pótolni , amit persze a Dinosaurban pusziltunk bele, mert ezeken a fesztiválokon rövidital forgalmazása nem engedélyezett. Visszaérve már forrósodott a hangulat, az ír zene is egyre pattogósabb lett. Még egy-két(?) sör legurult, majd közvetlenül a mikrofonba kiabált "this is the greatest country in the world!" után hagytuk el a fesztivált, és tettük át a székhelyünket az Al's bárba. Ez is hibátlan nap volt, még ilyet!
Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta. - Miért, miből látszott? - Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő. - Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ide ki.. Talán volt más is? - Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat. -így az óvónő. - Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska.? - Na, jó. De a csonka tehén mégis csak durva. - Csonka tehén? Hm,..Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: Boci,boci tarka, se füle, se farka.. - ...és mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek? Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, ..kertek alatt a ludaink megfagynak. ... Basszus!
Bár egész hétvégére esős viharos időt mondtak, de verőfényes napsütésre ébredtem. A 92-esen Cazenovia felé vettük az irányt, de előtte megálltunk az IHOP-nál, hogy egy teljesen egészségtelen amerikai brunchot bepusziljunk. A hely természetesen dugig volt (három napos ünnep a Labor Day miatt, plusz vasárnap volt), így hát továbbindultunk a vízesés felé. A forgalom nyugodt volt, gyönyörű sziklás-erdős úton hamar oda is értünk. Találtunk egy jó helyet, ahol gyönyörű kilátás mellett tudtuk fotózni a tavat, és etetni a vadkacsákat. Szemmel láthatólag ide voltak szoktatva, mert gyakorlatilag a kezünkből ettek. Nemsokkal ezután hatalamas robajjal egy bőrbecsavart társaság is érkezett, akik boldogan pózoltak nekem, de előtte megkérdezték, hogy véletlenül nem a Rolling Stone magazintől vagyok-e :-)
A tó tökéletes kristályvíz tisztaságú volt. A partról Rob ki is szúrt egy éttermet nem messze, ahol évekkel ezelőtt már megfordult, szóval be is kanyarodtunk, és bejelentkeztünk Brunchra. Mesebeli, gyönyörű helyen van, egy igazi kis ékszerdoboz, a pincérnők is nagyon kedvesek voltak, és sikerült is egy másfél kiló proteint bevinni tojás, bacon, hús és hal formájában.
Egy kicsit kigömbölyödve faroltam vissza a 13-as útra észak felé. Cazenovia gyönyörű igazi amerikai kisváros hófehér házakkal, tiszta utcákkal és zöld gyepekkel. Az út ha még lehet még csodásabb volt, sziklás hegyoldalak között közeledtünk a Chittenango vízesés felé. A parkolóban leraktuk a kocsit, és az ösvényen végigszökkeltünk. Sok csodaszép dolgot láttam életemben, de ez a vízesés mintha egy mesekönyvből került volna ide. Körbejártuk minden irányban, nagyon szépen kiépített ösvény segített ebben, majd miután kipróbáltuk a hintákat a játszótéren, újból kocsiba vágtuk magunkat.:-) A13-ason tovább krúzoltunk észak felé Chittenangoba, ahol balra ráfordultam a Genesee-re, amely olyan hosszú, hogy azon eljutottunk volna a nyugaton lévő New York State Fair-re. De felmentünk inkább a 69o-es autópályára, amelyen gyorsabban odaérünk. Először azt hittem, ez egy kis városi vidámpark lesz, amit körbejárunk 2o perc alatt, eszünk egy Corn dog-ot, ami az igazi fesztiválkaja itt, és végeztünk is. Már akkor gyanússá kezdett válni a dolog, amikor a parkolóból egy külön shuttle busszal lehetett csak eljutni a bejáratig. Bent igazi vidámparki hangulat fogadott, óriási tömeg, céllövöldék, bingotermek, kajáldák, kirakodóvásár, színpadok miegymás. Körbejártuk az egészet, órákon át csavarogtunk atömegben, íme:
Volt külön pavilon, ahol a az amerikai gyerekeknek elmagyarázták, hogy a tej tulajdonképpen egy tehén nevű állatból jön ki, és nem a dobozban terem. Kis szépséghiba, hogy a pavilonnal szemben egy barbecue büfé és egy bőrruházati pavilon volt, gondolom ez a tehén utóélete miatt került pont oda :-) Pheobe Buffay is megénekelte a Jóbarátokban: "a tehén azt mondja, hogy múúúú, a tehén azt mondja, hogy múúúú, de jön a gazda fejbevágja, azután meg ledarálja, így készül a hamburger" :-) .Elméletemet az is alátámasztja, hogy nem messze ettől egy bárányos pavilon volt, ahol gyapjas kis barikat lehetett simizni, ezzel szemben viszont egy gyapjúpulóvereket árusító sátor volt, ahol kötés-horgolást is lehetett tanulni.
Elértünk a vidámpark szekcióhoz is, ahol igazi vursli hangulat uralkodott, emberek számomra felfoghatatlan gépekben refluxoltatták a junk-foodot. Nekem a földről nézve is elég volt:
Betértünk a Dairy Products pavilonba is, ahol minden évben elkészítenek valamilyen kompozíciót színtiszta vajból (böeh), íme az idei versenyző:
Nem próbáltuk ki az " igazi" olasz kolbászt: de benéztünk a Pan African városba is, valamint az Americraft pavilonba is, ott viszont ez a homokvár tisztelgett a Beatles előtt:
Még megnéztünk egy felvonulást,
És el is indultunk a buszhoz. A 8. (!) megállónál volt az autónk, hazagurultunk a 69o-esen, majd felpattintottam egy Margaritát. Jó kis nap volt, még ilyet!
Tegnap elmentünk megnézni a Machete bemutatóját. Egy nagyon durva hack 'n' slash filmet sikerült kihozni, de ez nem is csoda, hiszen ez a film egy ál-előzetesként kezdte Tarantino és Rodriguez duplaprojektjében a Grindhouse-ban, amelyek szintén nem habos-babos matinék voltak. Úgy voltunk vele, hogy elég kemény hét volt ez, a végére jöhet egy kis darálás, és a rottentomateoes is 74%-ra értékelte, plusz volt pár meglepetéskarakter, mint pl. Robert DeNiro, Jessica Alba akkor annyira gáz mégsem lehet.
A történethez hozzátartozik, hogy múlt héten puszta kíváncsiságból megnéztük a The Expendables-filmet, amiben az azóta már híressé vált jelenetén, mikor Statham "Buda" és "Pest"-ként mutatja be magát és Sylvester Stallonet, nagyjából csak mi nevettünk a nézőtéren. A tegnapi esti bemutatón feljött a 21th Century Fox logo, felette, hogy most 75 éves. Mindjárt eszembe jutott William Fox, aki Fried Vilmos néven Tolcsván (lásd zempléni kanyarvadászat) született kereken 1oo évvel előttem. Vagy ott van Zukor Adolf Ricséről (szintén BAZ megye), aki a Paramount Pictures-t alapította, ás akinek az irodájában volt egy tábla az álláskeresőknek:
"Nem elég magyarnak lenni" alatta kis betűvel: "de azért segíthet"
Szóval elindult a film, peregtek az események, a karok, a lábak,a fejek. A film közepén feltűnt egy nagyon ismerős biztonsági őr, aki odahajolt Danny Trejo-hoz, és magyarul szólalt meg. Ekkor esett le, hogy bizony Antal Nimród is kapott egy nyúlfarknyi szerepet. Nem akarok szentimentális lenni, de egy amerikai moziban, ahol szürcsölöd a két literes "közepes" kóládat, és ahol rajtunk kívűl csak igazi amerikai nerd-ök voltak kiváncsiak erre a filmre, igazán szívszorító tud lenni egy ilyen pillanat. Szintén csak mi nevettünk...
Szerelem volt első látásra:-) Persze régen kacérkodtam a gondolattal, hogy ha már az Óceán túlfelére sodort az élet, akkor ehhez olyan autó is dukál. A választék három autóra szűkült: Lincoln Town Car, Mercury Grand Marquis, és Ford Crown Victoria. Mind a három V8-as 46oo cm3 -es motorral készül, és rengeteg a formai hasonlóság köztük. Azonban míg a Lincoln Town Car a luxust hozza, a Ford Crown Victoria a rendőrautó- és taxi-érában ért el nagy sikereket, addig a Marquis a floridai nyugdíjasok kedvence lett. A V8-as blokk legendás megbízhatóságáról és extrém hosszú futási idejéről hosszú oldalakon át lehetne ódákat zengeni, de röviden annyi, hogy az amerikai autógyártás egyik legkiforrottabb motorja ez, elméletileg 4oo ooo mérföldet (640000km) bírnak ki egyben.
A Marquist a craiglist-en találtam, ami az egyik legnagyobb forgalommal rendelkező hirdetési oldal. Elsőre kicsit amatőr a felülete, de aztán az ember rájön, hogy a kevesebb több. Autókereskedő hirdette, és ennek örültem, mert ugyan drágább, mintha magánszemélytől vennék, de legalább elintézik a papírmunkát ebben a bürokratikus útvesztőben. Lebeszéltünk egy próbautat. Becsussszantam a bőrülésbe, a kormányváltót D-be raktam, hömpölyögve kigurultunk a parkolóból, és már akkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy bár az esőerdők, a szagos müge, a lápi pöcsmög, meg tulajdonképpen az egész bioszféra elpusztításáért én leszek a felelős ezzel az autóval.......de nekem bizony kell! Egyszerűen nem hittem el milyen kezes ez az 55o centiméteres hajó, amivel bizony ezeken az utakon is csak Y-ban lehet megfordulni (three-point-turn). Lehet hogy nekem is van mit kompenzálnom? hehehe. Aznap este nem bírtam aludni. Pénteken fel is hívtam a kereskedőt, hogy legyen, megveszem, de kipróbálnám autópályán, és elvinném egy szervízbe is. Az autópályán is jól teljesített, és a szervízben is elismerően hümmögtek, úgyhogy az üzlet megkötetett. Itt jött életem leghosszabb hétvégéje, mert az átiratást csak hétfőn lehetett elintézni. A 8%-os adó, és a 15o dolláros regisztrációs díj kicsengetése után (plusz biztosítás kb 6o dolcsi) át is vettem a rendszámomat (ami hozzám tartozik, és nem az autóhoz) Visszamentünk az autóhoz, felcsavaroztam rá és hajrá. Örök hála Gábornak, aki fáradhatatlanul hurcolt össze vissza autótól autóig, egészen a végkifejletig, a törésmentesnek hirdetett, félig törött Buick Century-ról nem is beszélve, amit azért elvittünk egy próbaútra pár hete. Miután túltettük magunkat a macskaszőrös ülésen, ami az amerikai autók nagy sajátsága, csak ebben több volt a macsakszőr, mint a huzat-szőr, a tulaj annyit mondott, hogy azért óvatosan, mert a fék egy kicsit "sludge". Ez abban merült ki, hogy miután lenyomtam a fékpedált, kábé ugyanolyan sebességgel mentünk tovább, majd olyan párszáz méteren belül elkezdtünk lassulni, de olyan szinten, hogy ha kinyitottam volna az ajtót és leraktam volna az aszfaltra a bal talpamat hamarabb megálltunk volna. A próbaút nem volt hosszú, pár perc után már fordultam is meg, hogy "köszi, akkor vissza is hoztuk egyben, majd jelentkezem, de azért ne tartsd vissza a levegőt addig:-)"
Na de vissza a Marquis-hoz! Igazából még csak most ismerkedünk, de rengeteg szimpatikus vonása van. A kormányváltó és a kizárólagos hátsókerékhajtás miatt végre úgy fordulhatok ki a parkolóból mint T.J. Hooker fénykorában. A nyomatékos 23o lóerős motor amibe anyám Suzukija beleférne négy és félszer, diszkréten, halkan hörög fel, bár néha így is belekarcolok akaratlanul két 225 mm-es csíkot az aszfaltba. Bazi nagy bőrülések, amelyek akkorák, hogy elől a sofőr mellett még két utas ülhet (tehát hivatalosan 6 személyes) Imperial/Metric kapcsoló amely feloldja a mérföld/km, Fahrenheit/Celsius problémákat, és sok-sok kis apró bizbasz, ami igazi amerikai autóvá varázsolja ezt a dögöt. Remélem hű társam lesz még sokáig, rákendról!!!
Én voltam a legboldogabb kissrác a világon amikor Apukámtól megkaptam Csepel gyártmányú "Tacskó" típusú biciklimet. Gyönyörő barna színű, ape-hanger kormánnyal (bár akkor még nem tudtam, hogy így hívják) vagány kis gép volt.
Együtt bandáztam a többiekkel, BMX-esekkel, versenybringásokkal, és a mütymürüty triciklisekkel. Azóta persze felnőtt a korosztály, és ki-ki vérmérséklete szerint választott bringát. A tacskósok maradtak a majomkormánynál, BMX-esek enduróra, versenybiciklisek speed gépekre izgultak, a triciklisek vagy autóba ültek, vagy trike-ra, vagy ami a legrosszabb: quadra. Eme hosszas bevezető után térjünk is rá a tárgyra, ami nem más, mint a Syracuse utcáit egyre jobban ellepő új mutáns, a CAN-AM trike. Hazafelé láttam is egyet egy kávézó előtt és meg is interjúvoltam a tulajt, hogy ez miért jó neki?
A cég a BRP (Bombardier Recreational Product- ez később még fontos lesz) szárnyai alá tartozik, amely 2-1 kerékelosztású trikeokkal, quadokkal árasztja el Amerikát. Ezt a típusú trikeot Roadsternek hívják, nem tudni miért.
Egyetlen motor van a palettán egy 998 cm3-es 2 hengeres Rotax, amely 1o8 lóerőt ad le. Ötfokozató manuális, vagy félautomata váltóval rendelhető. Elől 165/55r14-es autógumikon gördül, ami nagyon jó tapadást biztosít, az impresszív hátsót pedig a 225-ös gumi garantálja. A három fék természetesen integrált rendszerrel volt összekötve, ABS-sel támogatva. Rengeteg extrával kérhető, például markolatfűtés az utasnak (érted átkarolni a rájdert már nem menő). A tulaj elmondása szerint későn kezdett el motorozni, és nem érzi magát biztonságban két keréken, ezért döntött emelett. A feleségével sokat túráznak az Államokban utánfutóval felszerelve. Az útfekvése remek, bár nem tud vele akkorákat dönteni a kanyarban (nem? érdekes) mint a szintén garázsában pihenő Electra Glide Classic-kal (köszi), de kényelmesebb mint a mellette pihenő Gold Wing (köszike, akkor meg is van 60k$ csak motorokból).
.
.
Nem tudom, én egyszer gondolkodtam el azon, hogy jobb lenne két keréknél több, amikor az Izabella utcán egy kavicságyon próbáltam bekanyarodni, mit is beszélek, én bekanyarodtam, csak a motor nem, és a szomszédos kávézóból egy emberként felugrott embereknek csak annyit dörmögtem, miután felpattantam, hogy "nyugalom, én így szoktam leszállni" Amúgy örök hála Kismocsoknak valamelyik Való Világból hogy segített összeszedni a szétgurult sebváltómat. Tehát a lényeg: motorozni tetszik vagy nem, de két keréken kell, három kerék biztos könnyebb, biztonságosabb, és modernebb, de a klasszikust idézve: "ütögetheted a falnak a labdát, de az még nem tenisz, az nem tenisz" A slusszpoént majdnem lehagytam, bár motorosoknak nem új hír. Érdekes a Bombardier víziója, amelyben nem hozzáadnak, hanem elvesznek. De hát lehet-e elvenni két kerékből? Lehet:
Kicsit hajmeresztő, de nézzük a koncepciót. Üzemenyagcellás, giroszkópos seggrakéta, amit Flash Gordon is megirigyelhetne. A kezelése valahogy így néz ki: Előremenet bal markolat(??), ha eléred a 2okm/h-t, akkor a segédkerekek (landing gear) felhúzódnak. Kanyarodni az adott irányba való dőléssel kell, fék a jobb markolaton 2okm/h alatt a segédkerekek automatikusan újra leereszkednek.
Már-már világutazóhoz illő stílussal dobáltam be gatyáimat a bőröndbe, ami visszafelé mindig meglepően könnyebb, mint amikor hozom (egészen egyszerűen képtelen vagyok annyi túró rudit vinni, hogy megüssem a 23 kg-os határt) Ferihegyen a Deltások már régi ismerősként üdvözöltek, gyors búcsú szeretteimtől, majd elindultam a becsekkoláshoz. A kézipoggyászom egyből megbukott, mert valamilyen oknál fogva az ajándék Pirosarany a közbiztonságra veszélyt jelent, ezért Béla vámőr elegáns mozdulattal a kukába pöckölte, amelybe lopva belenéztem és nyugodtan konstatáltam, hogy nem én vagyok az egyetlen félőrült aki a magyar konyha eme gyöngyszemeit magával akarta vinni. Gulyáskrémeken, Pirosaranyon kívül csak egy árva Szentkirályi ásványvíz volt benne.
2. óra A becsekkolás után jön a szomorú két óra, amikor a tranzitban ücsörögve azon gondolkozol, hogy legközelebb legalább egy hónapra kellene jönni. A gép is előkerül , le is huppanok az ülésbe, hogy lélekben felkészüljek a 9 óra 45 perces repülőútra (mivel a Föld forgásával szemben repülünk ezért több majdnem három órával mint az ideút, csak hogy ma is tanuljunk valamit). A gép meglepően valami upgradelt verzió volt, mert minden székhez külön érintőképernyő tartozott, ami átvette az előzőleg ülésbe szerelt szerencsétlen gombok szerepét. Tehát teljesen személyre szabottan választhattál filmek, sorozatok, játékok, zenék, repülési adatok közül. Így bele is vetettem magam a sorozatokba (Fringe, MadMen, Dexter, CSI) filmekbe (Ghostwriter, Eli's book, Clash of Titans (ez utóbbi meglepően szar volt)), hülyére játszottam magam Bejeweled-el, és megpróbáltam pókerezni is. Kicsit furcsáltam, hogy milyen lassan tölti be a játékosokat, mert már jóideje egyedül szomorkodott virtuális karakterem egy virtuális pókerasztalnál, amikor belémhasított a felismerés, hogy ez egy online pókerterem ahol a többi utassal lehetne játszani. Rajtam kívűl persze senki nem akart pókerezni a gépen, szóval inkább meghallgattam az új Alice in Chains albumot. Így észrevétlenül elszállt a 1o óra, és kigyulladt a "kérjük kapcsolja be az övet' lámpa és felkészültünk a landolásra.
12. óra Bőven volt időm az átszállásig, majdnem 5 órám, és meglepő fordulat volt, mert a magyarországi gépet legalább 6 vámőr várta ( a tavalyi 1 helyett), szóval rekordidő alatt bejutottam, mondjuk kicsit meglepett, hogy a tavalyi (egy hónapja lejárt) vízumom papírjait is elkérték, de rajtam nem múlik felmutattam azt is. Megérkeztek bőröndjeim is, szóval csak át kellett húznom a belföldi járatokhoz, és újra becsekkolni a tranzitba. Itt vettem némi kaját, és vártam hogy kiírják a syracusi gépe melyik kaputól indul.
14.óra Egy kis piros felirat jelenik meg a gépem mellett, szinte fel sem akarom ismerni a szót:CANCELED (és nem azért mert egy L :-)) persze azért nem pánikolok, ez még ugye biztos nem a végleges kiírás, biztos a kaput keresik, vagy a lead engineerek bújkálnak:-).
15. óra kiderül, tényleg törölték a járatot, ma már nem megyek innen sehova. Odavonszolom magam a Delta pulthoz álló sorba, hogy mondják meg, mit tegyek.
16. óra ugyanott állok, kezd medveszagom lenni és már nem őszinte a mosolyom.
17 óra körül Végre a pulthoz jutok, ahol a recepciós csak annyit mond, felesleges volt sorba állni, mert a jegyemet automatikusan rátették a következő szabad syracusei gépre. "FINE" mondom, de az mégis mikor indul, és már nyomtatja is nekem az új jegyet, amin nem akarom felismerni a számokat és betűket: Sat 15:45 pm (tehát holnap délután háromnegyed négykor) Felajánl egy megosztott szobát a halál f@szán valami másik szerencsétlennel, de nemet intek, majd én megoldom. Két lehetőség vagy a tranzitban letolom az éjszakát Tom Hanks módjára, vagy elhagyom a biztonságos tranzitot, kicsekkolok, hátrahagyom a bőröndömet, ami a jó isten tudja hogy hol lehet és irány New York. Gabiék telefonon tartják bennem a lelket, de aztán úgy döntök kalandra fel, indulás. Kicsekkoltam, és akkor döbbentem rá, hogy amit én a JFK tranzitnak hittem valójában csak a tranzit 2-es terminálja . A terminálokat ingyenes AIRTRAIN köti össze, fel is pattantam rá, hogy a Federal Circle központban szállást keressek. Ott Ranjit meglepően kedves, segít a szállásfoglalásban, majd mondja, a sofőr a haverja, itt várjam meg.
21. óra A sofőr csak nem jön, kivánszorgok a körforgalomhoz, és felszálltam az első szálloda buszára amely begurult, és hajrá. Éjszaka van, azt sem tudom merre tartunk, de igazából már mindegy is. A hotel nincs messze a repülőtértől, valahol Queensben lehetünk. A szoba elég borsos egy éjszakára, de legalább benne van a reggeli, és délig kell kijelentkezni. Egyszer élünk, és itt már olyan sok választásom nincs, húzd le a kártyámat öreg, már csak egy zuhanyra és a vetett ágyra vágyom, New York ma kimarad (puhány vagyok, tudom:-))
nyilván mondanom sem kell, nincs baj az alvással, éjfél körül a céltól még kábé 3oo mérföldre hunyom le a szemem.
29. óra Kipattanok az ágyból, Skype be, adok egy gyors helyzetjelentést, majd lemegyek az étterembe. reggelizni, majd összepakolok és egy reptéri busszal visszazötyögök a Terminálhoz.
33. óra A becsekkolás is meglepően gyorsan megy, még van kb három órám a gép indulásáig, szóval jön ismét a várakozás.
36. óra A syracusei gép egy órát késik, csak úgy viccből.
37. óra beszálltunk, de természetesen még várakozunk egy órácsákát a kifutón, felszállásra várva, majd elindulunk gurulva.
38. óra még mindig gurulunk, többekben felmerül a gyanú, hogy gurulva megyünk syracuse-ig (és egy pillanatra tényleg úgy túnik, hiszen komplett autópályák felett suhanunk el egy utasszállítóval), de aztán fény derül a titokra, átgurultunk egy kevésbé forgalmas részre, és onnan szálltunk fel.
4o. óra Leszálltam, el sem hiszem, hogy itt vagyok. Összetörten állok, és nézem a bőröndkiadó fémszalagot, mintha egy kicsi esély is lenne arra, hogy visszakapjam a túró rudikat. 7 órát mutat a reptéri óra, már azt sem tudom milyen nap van, milyen időzóna, de nem is számít, és akkor csodák csodájára kijön a bőröndöm, bár elsőre nem ismerem fel, mert annyi átirányítómatrica van rajta, hogy nem látszik a színe. Gabiék hál istennek itt vannak, haza is visznek. Furcsa, de elillan a fáradtság, és még egy vacsorát elköltünk együtt a Carouselben.
Tanulság az nincs, maximum annyi, hogy hallgassatok anyámra aki mindig mondta: legyen egy váltás ruhád a kézipoggyászodban:-) -
Skaneateles városa nagyon szép, tele gyönyörű (Federal style) házakkal. Például megőrizték a régi bank épületét, amelyben a páncélszekrény ugyanúgy megtalálható , csak most kiállítás rendeztek benne a város történetéről. Még sétáltunk egyet, közben - mivel a reggeli még mindig kitartott- bedobtunk egy fagyit, és néztük az unatkozó igazi született feleségeket, akik a parton kacsákat etettek -nem viccelek- kisestélyiben.
Syracuseba visszaérve este elmentünk az idei Irish Festre. A Guinness meglepően drága és vizes volt, ezért egy Jamesonnal kellett pótolni , amit persze a Dinosaurban pusziltunk bele, mert ezeken a fesztiválokon rövidital forgalmazása nem engedélyezett. Visszaérve már forrósodott a hangulat, az ír zene is egyre pattogósabb lett. Még egy-két(?) sör legurult, majd közvetlenül a mikrofonba kiabált "this is the greatest country in the world!" után hagytuk el a fesztivált, és tettük át a székhelyünket az Al's bárba. Ez is hibátlan nap volt, még ilyet!
