Szerelem volt első látásra:-) Persze régen kacérkodtam a gondolattal, hogy ha már az Óceán túlfelére sodort az élet, akkor ehhez olyan autó is dukál. A választék három autóra szűkült: Lincoln Town Car, Mercury Grand Marquis, és Ford Crown Victoria. Mind a három V8-as 46oo cm3 -es motorral készül, és rengeteg a formai hasonlóság köztük. Azonban míg a Lincoln Town Car a luxust hozza, a Ford Crown Victoria a rendőrautó- és taxi-érában ért el nagy sikereket, addig a Marquis a floridai nyugdíjasok kedvence lett. A V8-as blokk legendás megbízhatóságáról és extrém hosszú futási idejéről hosszú oldalakon át lehetne ódákat zengeni, de röviden annyi, hogy az amerikai autógyártás egyik legkiforrottabb motorja ez, elméletileg 4oo ooo mérföldet (640000km) bírnak ki egyben.
A Marquist a craiglist-en találtam, ami az egyik legnagyobb forgalommal rendelkező hirdetési oldal. Elsőre kicsit amatőr a felülete, de aztán az ember rájön, hogy a kevesebb több. Autókereskedő hirdette, és ennek örültem, mert ugyan drágább, mintha magánszemélytől vennék, de legalább elintézik a papírmunkát ebben a bürokratikus útvesztőben. Lebeszéltünk egy próbautat. Becsussszantam a bőrülésbe, a kormányváltót D-be raktam, hömpölyögve kigurultunk a parkolóból, és már akkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy bár az esőerdők, a szagos müge, a lápi pöcsmög, meg tulajdonképpen az egész bioszféra elpusztításáért én leszek a felelős ezzel az autóval.......de nekem bizony kell! Egyszerűen nem hittem el milyen kezes ez az 55o centiméteres hajó, amivel bizony ezeken az utakon is csak Y-ban lehet megfordulni (three-point-turn). Lehet hogy nekem is van mit kompenzálnom? hehehe.
Aznap este nem bírtam aludni. Pénteken fel is hívtam a kereskedőt, hogy legyen, megveszem, de kipróbálnám autópályán, és elvinném egy szervízbe is. Az autópályán is jól teljesített, és a szervízben is elismerően hümmögtek, úgyhogy az üzlet megkötetett. Itt jött életem leghosszabb hétvégéje, mert az átiratást csak hétfőn lehetett elintézni. A 8%-os adó, és a 15o dolláros regisztrációs díj kicsengetése után (plusz biztosítás kb 6o dolcsi) át is vettem a rendszámomat (ami hozzám tartozik, és nem az autóhoz) Visszamentünk az autóhoz, felcsavaroztam rá és hajrá.
Örök hála Gábornak, aki fáradhatatlanul hurcolt össze vissza autótól autóig, egészen a végkifejletig, a törésmentesnek hirdetett, félig törött Buick Century-ról nem is beszélve, amit azért elvittünk egy próbaútra pár hete. Miután túltettük magunkat a macskaszőrös ülésen, ami az amerikai autók nagy sajátsága, csak ebben több volt a macsakszőr, mint a huzat-szőr, a tulaj annyit mondott, hogy azért óvatosan, mert a fék egy kicsit "sludge". Ez abban merült ki, hogy miután lenyomtam a fékpedált, kábé ugyanolyan sebességgel mentünk tovább, majd olyan párszáz méteren belül elkezdtünk lassulni, de olyan szinten, hogy ha kinyitottam volna az ajtót és leraktam volna az aszfaltra a bal talpamat hamarabb megálltunk volna. A próbaút nem volt hosszú, pár perc után már fordultam is meg, hogy "köszi, akkor vissza is hoztuk egyben, majd jelentkezem, de azért ne tartsd vissza a levegőt addig:-)"
Na de vissza a Marquis-hoz! Igazából még csak most ismerkedünk, de rengeteg szimpatikus vonása van. A kormányváltó és a kizárólagos hátsókerékhajtás miatt végre úgy fordulhatok ki a parkolóból mint T.J. Hooker fénykorában. A nyomatékos 23o lóerős motor amibe anyám Suzukija beleférne négy és félszer, diszkréten, halkan hörög fel, bár néha így is belekarcolok akaratlanul két 225 mm-es csíkot az aszfaltba. Bazi nagy bőrülések, amelyek akkorák, hogy elől a sofőr mellett még két utas ülhet (tehát hivatalosan 6 személyes) Imperial/Metric kapcsoló amely feloldja a mérföld/km, Fahrenheit/Celsius problémákat, és sok-sok kis apró bizbasz, ami igazi amerikai autóvá varázsolja ezt a dögöt. Remélem hű társam lesz még sokáig, rákendról!!!
-
-
-
