2013. február 28., csütörtök

5letbörze


Phersze. Tavaly miután zéró hó esett amely kútbadobta hószán terveinket, idén megkaptuk azt a hav mennyiséget amit szenilis Frau Holle barátnénk múlt évben egész egyszerűen elfelejtett kirázni. Tökre kösz mégegyszer.



Nincs is annál szomorúbb dolog a világon (persze van, de hadd essek szokás szerint túlzásba) mint amikor reggel egy forró kávét kortyolgatva (miután persze megspike-oltad valami füstös tenessey-i nedűvel) rózsaszín nyuszifüles mamuszodban kiballagsz a garázshoz, megsimogatod a lepedők alatt szunnyadó moccert, majd nekiállsz a 9o centi hó eltakarítsának, miközben a "mikor lesz már vége ennek a k.va télnek" nótát beatboxolod. Igen Nemo megérkezett, a Marquist befedte, a RAV4 is esélytelen, a Town&Country-t kiásni majd' két nap,  nem tudom bazz, kéne rendelnem egy Komondort. Prímőr magyar áru, az kell ám ide. No de ne szontyolodjunk el, hiszen felvirradt a nap, amelyre minden motoros az első hópihe óta vár a 2o13 SUPER SWAP! Idén már szervezőként az ABATE színeiben pompázva szereltem standot, ezt is megértük. Tavaly már leírtam, hogy azért szeretem ezt a bulit, mert itt mindenféle pózerkedés és hacacárémentes környzetben lehet befejezni a nagy tavasz előtti átalakításokat/építéseket, óje. Persze nem azt mondom, kapsz rojtos kormányvégkupakot meg lakóautót ha akarsz, csak ne dúdold, hogy férfiasan tökéletes :-D A közel járhatatlan utak ellenére ismét sokan jöttek, nemcsak kiállítók, de szerelők is. Az enyém is ott volt, a Payne garázs, hoztak is egy CBR1000RR-t eladásra, de sajnos vasárnap ugyanolyan fényesen csomagolták is vissza. No igen, ismerd a közönséget. Ha azonban talppal akarod tolni a szelet, akkor viszont mindent megtaláltál ami kellett. vagy még annál többet is:


Elég jól szimbolizálja a számokat, hogya  5o/5o tombolán a pénznyeremény közel 1ooo dolcsi lett a végére. Persze könnyű eladni, ha testi adottságaimat bocsátom áruba. A szokásos rikkancs duma így hangzik 5 dolcsiért nem csak egy jegyet kapsz, hanem egy lábnyi/karnyi hosszúságú jegyszalagot. Mondanom sem kell, hamar kiderült, hogy a karom hosszabb mint roppant csinos VP-nk lába (??) ami azért elárul ezt azt a termetemet illetően, így a magyar parasztlengőmnek hatalmas sikere lett, de ki kell ábrándítsak mindenkit, nem így lesz valaki sgt-at-ARMS, ehhe ehhe.







Stewart ismét megkísérelte a lehetetlent, és 14 óra alatt megpróbáltak összedobni egy f@sza oldschool choppert, dobozból, sikerrel, el is ment a végén. Érdekes, de sosem voltam még motor/autó/bögy kiállításon, hogy kápéért megvegyek egy kiállított bármit. Valószínű velem van a baj.







Jó ez a börze, pont elég ahhoz, hogy ne őrülj meg az utolsó hónapokban a motorhiánytól. A Watch for Motorcycles bumperstickerek soha nem látott mennyiségben fogytak el, így remélhetőleg idén is csökkenni fog a rajzás utáni balesetek száma. Kérlek téged is, ha autót vezetsz, vigyázz ránk: Look Twice - Save a life.