A gyaloglás vége...

Szerelem volt első látásra:-) Persze régen kacérkodtam a gondolattal, hogy ha már az Óceán túlfelére sodort az élet, akkor ehhez olyan autó is dukál. A választék három autóra szűkült: Lincoln Town Car, Mercury Grand Marquis, és Ford Crown Victoria. Mind a három V8-as 46oo cm3 -es motorral készül, és rengeteg a formai hasonlóság köztük. Azonban míg a Lincoln Town Car a luxust hozza, a Ford Crown Victoria a rendőrautó- és taxi-érában ért el nagy sikereket, addig a Marquis a floridai nyugdíjasok kedvence lett. A V8-as blokk legendás megbízhatóságáról és extrém hosszú futási idejéről hosszú oldalakon át lehetne ódákat zengeni, de röviden annyi, hogy az amerikai autógyártás egyik legkiforrottabb motorja ez, elméletileg 4oo ooo mérföldet (640000km) bírnak ki egyben.

A Marquist a craiglist-en találtam, ami az egyik legnagyobb forgalommal rendelkező hirdetési oldal. Elsőre kicsit amatőr a felülete, de aztán az ember rájön, hogy a kevesebb több. Autókereskedő hirdette, és ennek örültem, mert ugyan drágább, mintha magánszemélytől vennék, de legalább elintézik a papírmunkát ebben a bürokratikus útvesztőben. Lebeszéltünk egy próbautat. Becsussszantam a bőrülésbe, a kormányváltót D-be raktam, hömpölyögve kigurultunk a parkolóból, és már akkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy bár az esőerdők, a szagos müge, a lápi pöcsmög, meg tulajdonképpen az egész bioszféra elpusztításáért én leszek a felelős ezzel az autóval.......de nekem bizony kell! Egyszerűen nem hittem el milyen kezes ez az 55o centiméteres hajó, amivel bizony ezeken az utakon is csak Y-ban lehet megfordulni (three-point-turn). Lehet hogy nekem is van mit kompenzálnom? hehehe.
Aznap este nem bírtam aludni. Pénteken fel is hívtam a kereskedőt, hogy legyen, megveszem, de kipróbálnám autópályán, és elvinném egy szervízbe is. Az autópályán is jól teljesített, és a szervízben is elismerően hümmögtek, úgyhogy az üzlet megkötetett. Itt jött életem leghosszabb hétvégéje, mert az átiratást csak hétfőn lehetett elintézni. A 8%-os adó, és a 15o dolláros regisztrációs díj kicsengetése után (plusz biztosítás kb 6o dolcsi) át is vettem a rendszámomat (ami hozzám tartozik, és nem az autóhoz) Visszamentünk az autóhoz, felcsavaroztam rá és hajrá.


Örök hála Gábornak, aki fáradhatatlanul hurcolt össze vissza autótól autóig, egészen a végkifejletig, a törésmentesnek hirdetett, félig törött Buick Century-ról nem is beszélve, amit azért elvittünk egy próbaútra pár hete. Miután túltettük magunkat a macskaszőrös ülésen, ami az amerikai autók nagy sajátsága, csak ebben több volt a macsakszőr, mint a huzat-szőr, a tulaj annyit mondott, hogy azért óvatosan, mert a fék egy kicsit "sludge". Ez abban merült ki, hogy miután lenyomtam a fékpedált, kábé ugyanolyan sebességgel mentünk tovább, majd olyan párszáz méteren belül elkezdtünk lassulni, de olyan szinten, hogy ha kinyitottam volna az ajtót és leraktam volna az aszfaltra a bal talpamat hamarabb megálltunk volna. A próbaút nem volt hosszú, pár perc után már fordultam is meg, hogy "köszi, akkor vissza is hoztuk egyben, majd jelentkezem, de azért ne tartsd vissza a levegőt addig:-)"

Na de vissza a Marquis-hoz! Igazából még csak most ismerkedünk, de rengeteg szimpatikus vonása van. A kormányváltó és a kizárólagos hátsókerékhajtás miatt végre úgy fordulhatok ki a parkolóból mint T.J. Hooker fénykorában. A nyomatékos 23o lóerős motor amibe anyám Suzukija beleférne négy és félszer, diszkréten, halkan hörög fel, bár néha így is belekarcolok akaratlanul két 225 mm-es csíkot az aszfaltba. Bazi nagy bőrülések, amelyek akkorák, hogy elől a sofőr mellett még két utas ülhet (tehát hivatalosan 6 személyes) Imperial/Metric kapcsoló amely feloldja a mérföld/km, Fahrenheit/Celsius problémákat, és sok-sok kis apró bizbasz, ami igazi amerikai autóvá varázsolja ezt a dögöt. Remélem hű társam lesz még sokáig, rákendról!!!

-

-

Jipppííí

CanAm Spyder

Én voltam a legboldogabb kissrác a világon amikor Apukámtól megkaptam Csepel gyártmányú "Tacskó" típusú biciklimet. Gyönyörő barna színű, ape-hanger kormánnyal (bár akkor még nem tudtam, hogy így hívják) vagány kis gép volt.

Együtt bandáztam a többiekkel, BMX-esekkel, versenybringásokkal, és a mütymürüty triciklisekkel. Azóta persze felnőtt a korosztály, és ki-ki vérmérséklete szerint választott bringát. A tacskósok maradtak a majomkormánynál, BMX-esek enduróra, versenybiciklisek speed gépekre izgultak, a triciklisek vagy autóba ültek, vagy trike-ra, vagy ami a legrosszabb: quadra. Eme hosszas bevezető után térjünk is rá a tárgyra, ami nem más, mint a Syracuse utcáit egyre jobban ellepő új mutáns, a CAN-AM trike. Hazafelé láttam is egyet egy kávézó előtt és meg is interjúvoltam a tulajt, hogy ez miért jó neki?

A cég a BRP (Bombardier Recreational Product- ez később még fontos lesz) szárnyai alá tartozik, amely 2-1 kerékelosztású trikeokkal, quadokkal árasztja el Amerikát. Ezt a típusú trikeot Roadsternek hívják, nem tudni miért.

Egyetlen motor van a palettán egy 998 cm3-es 2 hengeres Rotax, amely 1o8 lóerőt ad le. Ötfokozató manuális, vagy félautomata váltóval rendelhető. Elől 165/55r14-es autógumikon gördül, ami nagyon jó tapadást biztosít, az impresszív hátsót pedig a 225-ös gumi garantálja. A három fék természetesen integrált rendszerrel volt összekötve, ABS-sel támogatva. Rengeteg extrával kérhető, például markolatfűtés az utasnak (érted átkarolni a rájdert már nem menő). A tulaj elmondása szerint későn kezdett el motorozni, és nem érzi magát biztonságban két keréken, ezért döntött emelett. A feleségével sokat túráznak az Államokban utánfutóval felszerelve. Az útfekvése remek, bár nem tud vele akkorákat dönteni a kanyarban (nem? érdekes) mint a szintén garázsában pihenő Electra Glide Classic-kal (köszi), de kényelmesebb mint a mellette pihenő Gold Wing (köszike, akkor meg is van 60k$ csak motorokból).

.

.

Nem tudom, én egyszer gondolkodtam el azon, hogy jobb lenne két keréknél több, amikor az Izabella utcán egy kavicságyon próbáltam bekanyarodni, mit is beszélek, én bekanyarodtam, csak a motor nem, és a szomszédos kávézóból egy emberként felugrott embereknek csak annyit dörmögtem, miután felpattantam, hogy "nyugalom, én így szoktam leszállni" Amúgy örök hála Kismocsoknak valamelyik Való Világból hogy segített összeszedni a szétgurult sebváltómat.
Tehát a lényeg: motorozni tetszik vagy nem, de két keréken kell, három kerék biztos könnyebb, biztonságosabb, és modernebb, de a klasszikust idézve: "ütögetheted a falnak a labdát, de az még nem tenisz, az nem tenisz"
A slusszpoént majdnem lehagytam, bár motorosoknak nem új hír. Érdekes a Bombardier víziója, amelyben nem hozzáadnak, hanem elvesznek. De hát lehet-e elvenni két kerékből? Lehet:

Kicsit hajmeresztő, de nézzük a koncepciót. Üzemenyagcellás, giroszkópos seggrakéta, amit Flash Gordon is megirigyelhetne. A kezelése valahogy így néz ki: Előremenet bal markolat(??), ha eléred a 2okm/h-t, akkor a segédkerekek (landing gear) felhúzódnak. Kanyarodni az adott irányba való dőléssel kell, fék a jobb markolaton 2okm/h alatt a segédkerekek automatikusan újra leereszkednek.

Kösz egyik sem, maradok a majomkormánynál....

Long way round

0. óra.

Már-már világutazóhoz illő stílussal dobáltam be gatyáimat a bőröndbe, ami visszafelé mindig meglepően könnyebb, mint amikor hozom (egészen egyszerűen képtelen vagyok annyi túró rudit vinni, hogy megüssem a 23 kg-os határt) Ferihegyen a Deltások már régi ismerősként üdvözöltek, gyors búcsú szeretteimtől, majd elindultam a becsekkoláshoz. A kézipoggyászom egyből megbukott, mert valamilyen oknál fogva az ajándék Pirosarany a közbiztonságra veszélyt jelent, ezért Béla vámőr elegáns mozdulattal a kukába pöckölte, amelybe lopva belenéztem és nyugodtan konstatáltam, hogy nem én vagyok az egyetlen félőrült aki a magyar konyha eme gyöngyszemeit magával akarta vinni. Gulyáskrémeken, Pirosaranyon kívül csak egy árva Szentkirályi ásványvíz volt benne.

2. óra
A becsekkolás után jön a szomorú két óra, amikor a tranzitban ücsörögve azon gondolkozol, hogy legközelebb legalább egy hónapra kellene jönni. A gép is előkerül , le is huppanok az ülésbe, hogy lélekben felkészüljek a 9 óra 45 perces repülőútra (mivel a Föld forgásával szemben repülünk ezért több majdnem három órával mint az ideút, csak hogy ma is tanuljunk valamit). A gép meglepően valami upgradelt verzió volt, mert minden székhez külön érintőképernyő tartozott, ami átvette az előzőleg ülésbe szerelt szerencsétlen gombok szerepét. Tehát teljesen személyre szabottan választhattál filmek, sorozatok, játékok, zenék, repülési adatok közül. Így bele is vetettem magam a sorozatokba (Fringe, MadMen, Dexter, CSI) filmekbe (Ghostwriter, Eli's book, Clash of Titans (ez utóbbi meglepően szar volt)), hülyére játszottam magam Bejeweled-el, és megpróbáltam pókerezni is. Kicsit furcsáltam, hogy milyen lassan tölti be a játékosokat, mert már jóideje egyedül szomorkodott virtuális karakterem egy virtuális pókerasztalnál, amikor belémhasított a felismerés, hogy ez egy online pókerterem ahol a többi utassal lehetne játszani. Rajtam kívűl persze senki nem akart pókerezni a gépen, szóval inkább meghallgattam az új Alice in Chains albumot. Így észrevétlenül elszállt a 1o óra, és kigyulladt a "kérjük kapcsolja be az övet' lámpa és felkészültünk a landolásra.

12. óra
Bőven volt időm az átszállásig, majdnem 5 órám, és meglepő fordulat volt, mert a magyarországi gépet legalább 6 vámőr várta ( a tavalyi 1 helyett), szóval rekordidő alatt bejutottam, mondjuk kicsit meglepett, hogy a tavalyi (egy hónapja lejárt) vízumom papírjait is elkérték, de rajtam nem múlik felmutattam azt is. Megérkeztek bőröndjeim is, szóval csak át kellett húznom a belföldi járatokhoz, és újra becsekkolni a tranzitba. Itt vettem némi kaját, és vártam hogy kiírják a syracusi gépe melyik kaputól indul.

14.óra
Egy kis piros felirat jelenik meg a gépem mellett, szinte fel sem akarom ismerni a szót:CANCELED (és nem azért mert egy L :-)) persze azért nem pánikolok, ez még ugye biztos nem a végleges kiírás, biztos a kaput keresik, vagy a lead engineerek bújkálnak:-).

15. óra
kiderül, tényleg törölték a járatot, ma már nem megyek innen sehova. Odavonszolom magam a Delta pulthoz álló sorba, hogy mondják meg, mit tegyek.

16. óra
ugyanott állok, kezd medveszagom lenni és már nem őszinte a mosolyom.

17 óra körül
Végre a pulthoz jutok, ahol a recepciós csak annyit mond, felesleges volt sorba állni, mert a jegyemet automatikusan rátették a következő szabad syracusei gépre. "FINE" mondom, de az mégis mikor indul, és már nyomtatja is nekem az új jegyet, amin nem akarom felismerni a számokat és betűket: Sat 15:45 pm (tehát holnap délután háromnegyed négykor) Felajánl egy megosztott szobát a halál f@szán valami másik szerencsétlennel, de nemet intek, majd én megoldom. Két lehetőség vagy a tranzitban letolom az éjszakát Tom Hanks módjára, vagy elhagyom a biztonságos tranzitot, kicsekkolok, hátrahagyom a bőröndömet, ami a jó isten tudja hogy hol lehet és irány New York. Gabiék telefonon tartják bennem a lelket, de aztán úgy döntök kalandra fel, indulás. Kicsekkoltam, és akkor döbbentem rá, hogy amit én a JFK tranzitnak hittem valójában csak a tranzit 2-es terminálja
.
A terminálokat ingyenes AIRTRAIN köti össze, fel is pattantam rá, hogy a Federal Circle központban szállást keressek. Ott Ranjit meglepően kedves, segít a szállásfoglalásban, majd mondja, a sofőr a haverja, itt várjam meg.

21. óra
A sofőr csak nem jön, kivánszorgok a körforgalomhoz, és felszálltam az első szálloda buszára amely begurult, és hajrá. Éjszaka van, azt sem tudom merre tartunk, de igazából már mindegy is. A hotel nincs messze a repülőtértől, valahol Queensben lehetünk. A szoba elég borsos egy éjszakára, de legalább benne van a reggeli, és délig kell kijelentkezni. Egyszer élünk, és itt már olyan sok választásom nincs, húzd le a kártyámat öreg, már csak egy zuhanyra és a vetett ágyra vágyom, New York ma kimarad (puhány vagyok, tudom:-))

nyilván mondanom sem kell, nincs baj az alvással, éjfél körül a céltól még kábé 3oo mérföldre hunyom le a szemem.

29. óra
Kipattanok az ágyból, Skype be, adok egy gyors helyzetjelentést, majd lemegyek az étterembe. reggelizni, majd összepakolok és egy reptéri busszal visszazötyögök a Terminálhoz.

33. óra
A becsekkolás is meglepően gyorsan megy, még van kb három órám a gép indulásáig, szóval jön ismét a várakozás.

36. óra
A syracusei gép egy órát késik, csak úgy viccből.

37. óra
beszálltunk, de természetesen még várakozunk egy órácsákát a kifutón, felszállásra várva, majd elindulunk gurulva.

38. óra
még mindig gurulunk, többekben felmerül a gyanú, hogy gurulva megyünk syracuse-ig (és egy pillanatra tényleg úgy túnik, hiszen komplett autópályák felett suhanunk el egy utasszállítóval), de aztán fény derül a titokra, átgurultunk egy kevésbé forgalmas részre, és onnan szálltunk fel.

4o. óra
Leszálltam, el sem hiszem, hogy itt vagyok. Összetörten állok, és nézem a bőröndkiadó fémszalagot, mintha egy kicsi esély is lenne arra, hogy visszakapjam a túró rudikat. 7 órát mutat a reptéri óra, már azt sem tudom milyen nap van, milyen időzóna, de nem is számít, és akkor csodák csodájára kijön a bőröndöm, bár elsőre nem ismerem fel, mert annyi átirányítómatrica van rajta, hogy nem látszik a színe. Gabiék hál istennek itt vannak, haza is visznek. Furcsa, de elillan a fáradtság, és még egy vacsorát elköltünk együtt a Carouselben.


Tanulság az nincs, maximum annyi, hogy hallgassatok anyámra aki mindig mondta: legyen egy váltás ruhád a kézipoggyászodban:-)
-

-