Hús hús hús...

Íme az új KFC csirkeszendvics, és a csirkeszendvics itt valóban csirkeszendvicset jelent.

Ez itt a reklám helye 2

Ismét érdekes gyöngyszemre bukkantam. A reklám persze nem új (csak nekem), de valamelyik nap az XBox franchise HALO újabb részének spotjára kaptam fel a fejem mert kitűnt a szokásos maszlagból, ugyanis pontosan ebben a formában ment le a tv-ben.

-

-

Nem tudom megfejteni, hogy azért szólal meg magyarul a reklám, mert nálunk olcsóbb volt leforgatni, vagy az itteniek számára egzotikus hangzása miatt. De mivel utószinkron nem született, ezért hajlok inkább a második megoldásra, és idézném is a Szárnyas fejvadász ide vonatkozó jelenetét:

-

-

I szív NY

"Az igazi new york-i szerint, aki máshol él,

bizonyos értelemben csak viccel..."

(Keeping the Faith)

Péntek hajnalban kivételesen nem kihömpölyögtem, hanem "New york Bébi!" felkiálltással kiszaltóztam az ágyból. Majd miután a térdemet visszaraktam a helyére, összeszedtem a motyeszomat, hogy fél órával később már fel is markoljam a Chevy Impalát (ez már szerelem) az Enterprise-nál.

A kölcsönzős csaj most is feltette a kérdést, hogy elhagyjuk-e az államot, és büszkén feleltük, hogy igen, hiszen Pennsylvanián keresztül egészen New Jersey-ig nyomni fogjuk a pedált. Voksolni megyünk, mert parlamenti választások vannak most Magyaroszágon, és New York településén a konzulátuson élhetünk szavazati jogunkkal. Ebből valószínűleg több kifejezést nem értett, de egy "happy revolution" felkiálltással átadta a papírokat (talán sejt valamit?), és értetlenkedve próbálta feldolgozni patriotizmusunkat, hisz nem sok mindenkit ismer, aki 5 órát vezet egy ikszért. Reggel még bementünk az egyetemre, hogy a szokásos pénteki tennivalók mellett megnézzük a Nobel díjas Phillip A. Sharp előadását a mikroRNS-ekről. Az előadás után bepakoltunk az autóba, kulcs fordít, motor pöcc-röff, 4ooo köbcenti várja, hogy hátbarúgjam: indulás. A 81-es autópályán dél felé haladva gyönyörő sziklás tájak mellett suhanunk el, hüvelykujjam az égbe mutat, csizmámon vastag a por.

Tetszett a megoldás, hogy itt érdekes módon nem kell, hogy az autópálya két ellentétes sávja egy szintben legyen, az egyik oldal néha a dombtetőn megy, addig a másik a völgyben, és az út nagy részén három sávban oldjuk meg az előrejutást. Este 7-re értünk a szállásunkhoz Jersey Cityben, ahol a szobák elfoglalása után természetesen egyből elindultunk, hogy bejárjuk a környéket. Egy kb másfél kiló sajtot tartalmazó Calzone bepuszilása után egy sportbárban zártuk az estét, ahol kitörő örömmel és jókedvvel fogadtak, sajnos nem tudtuk meg, hogy ezt az alkoholnak, vagy a vendégszeretetnek köszönhetjük:-D. Mindenesetre korán eltettük magunkat, mert másnap reggel a nyakunba kellett vennünk Manhattant.
Eljött a szavazás napja, amit galád módon összekötöttünk egy kis városnézéssel:-D. Gyors reggeli a szomszédban lévő Dunkin Donutsban (nem én foglaltam a szállást, esküszöm!) elindultunk a 125-ös buszhoz. Átrobogtunk a Lincoln alagúton, és leszálltunk a Port Authority buszállomáson. Már a kijárat megkeresése is gond volt, de amint kiléptünk egyből a 8. sugárúton találtuk magunkat, nos ahhoz az érzéshez nem sok minden fogható. Már napokkal az indulás előtt volt bennem egyfajta bizsergés, ami ismerős volt, hiszen párszor már jártam Manhattanben, de ez az érzés mindig bekuszik a bordáim alá. Ahogy ott találod magad a felhőkarcolók árnyékában a sárga taxik között a tömegben, nos az tényleg leírhatatlan. Mielőtt utolértek volna a közhelyek elindultunk

gyalog az 52-ik utcához a követséghez és engedtük, hogy magába szippantson a város. A követséget hamar megtaláltuk, és kezünkben az útlevelekkel már nyitották is nekünk az ajtót: Isten hozott, itthon vagytok. A követség gyönyörű belülről, Kossuth és Széchenyi szobrok, magyar zászló, amit a WTC romjaiból mentettek ki, többezer munkaórába került gyönyörű csipkék.

A szavazás is profin volt levezényelve, dupla boríték, amit az aláírásunkkal is hitelesíteni kellett. A hazaszeretet majd szétvetette a mellkasunkat amint kiléptünk, igen mi megtettük amit megtehettünk, most vasárnap rajtatok a sor.

A Park Avenue cseresznyefái alatt a nárciszok mentén elindultunk, hogy a Dallas BBQ-ban ebédeljünk a Time Square-en, mert az élet bizony nehéz. Ebéd után pedig irány a Metropolitan a Central Park-on keresztül.

Fantasztikus, hogy tényleg megőrizték ezt a hatalmas zöld szigetet a betondzsungel közepén, amit bejárni is lehetetlen egy nap alatt. Csak úgy mint a Metropolitan múzeumot. Ezer éve készülök megnézni, most végre ez is összejött. A belépő 2o dolcsi, ami irányár, adhatsz többet, és most figyuzz: kevesebbet is. A múzeum hatalmas, egész egyszerűen képtelenség befogadni mindent egyszerre Egyiptomtól az impresszionistákig, az ősi hangszerektől a középkori fegyverekig bezárólag. Mégis megpróbáltuk, de pár óra után a szemünk és agyunk is kiégett, és már képtelen volt befogadni több információt:-D A képeket feltöltöm a picasa albumba, szavakba úgyis nehezen lehetne önteni.

A Met-re is kellene egy hét legalább, de sajnos most csak ennyi idő jutott. Kicsit kókadtan visszaindultunk a Time Square-hez, hogy megnézzük esti pompájában. Ekkor láttuk meg mit jelent egy szombat este New York szívében. Hömpölygő tömeg, de olyan szinten, mintha egy dizsiben próbálnál eljutni a pultig. A Time Square betonján állva, ámultunk és körbe-körbe forogtunk mint valami gyári hibás búgócsigák, és lassan megértettük: ez itt tényleg a világ közepe.

(vizsgáld meg a Pepsi reklámot ezen a képen)

Hazafelé még beültünk a Villa-ba vacsorázni, és utánna a Port Autorithybe visszatérve megkerestük a buszunkat vissza Jerseybe. Közben elhaladtunk egy kilométeres sor mellett, akik az Operaház Fantomjára akartak bejutni/jegyet venni. Fájó szívvel, és lábakkal zötyögtünk vissza a Garden State-be. A sportbárban még beszürcsöltünk egy lightsört, hogy az alvással tényleg semmi gond ne legyen, közben néztük, ahogy a Duke alázza a nemtudomkit 11 plazmatévén keresztül. Másnap reggel elautóztunk a partra megnézni Manhattant a másik oldalról, majd visszaindultunk Syracuseba.
Az út ugyanolyan nyugis volt, a tempomat nagyon jól jött, összvissz kétszer kellett a gázra illetve a fékre lépnem egész úton (az ebédhez, és a tankoláshoz), egyébként a kormány nyomógombjairól igazítottam a sebességet a forgaloméhoz, így az egész inkább hasonlított egy videojátékhoz, aminek szuper a grafikája, mint autóvezetéshez :-D Több helyen megálltunk, hiszen nem siettünk és az idő is gyönyörű volt. Este leállítottam a kocsit a ház előtt, és a motoszkáló gondolattal lefeküdtem aludni: azért csak le kellene húzni New Yorkban pár évet....