2010. március 24., szerda

Egy szerdai nap...

Reggel labmeeting, ezért a 6:30as napsugarak nem őszinte mosolyt varázsolnak arcomra. A tegnap esti html kódfejtés még mindig zakatol az agyamban, de rájövök, hogy nem a webprogramozás lesz az első dolog amihez nem értek. Készülődés közben tényleg felébredek, és "kulcs-pénztárca-ellenőrző" szentháromság után be is húzom az ajtót. Az ébredező városon keresztül most Patti Smith énekel, közben azon morfondírozok, hogy Amerika lakosságának 9o%-ának kezébe valakik reggelente forró pléhbögrét cuppantanak, hogy azzal fixen egyensúlyozzanak munkába, mint valami életnagyságú LEGO emberkék.
A kórházba érve 2-3 helyen kell felvillantanom az ID kártyám, hogy elhiggyék, én nem doktort játszom, az vagyok. A bubbleroom*-ba betoppanva forró kávé (regular/d-caff), narancslé, és egy muffin-bagel hegyomlás fogad, mint teljesen általános csoportmegbeszélés-kellék, valamint Ricardo, aki már prezentálja is, hogy a milyen sejt milyen fehérjékkel, milyen dolgokat művel. Belemerülök az előadás alapjául szolgáló cikkbe, néha-néha felkapom a fejem, amikor a népek azon vitatkoznak, melyik betű, melyik aminosavnak felel meg, közben kezembe kerül a jelenéti ív, amit kedvem lenne "Dr Alanin Aszparaginsav született Alanin Metionin" névvel aláírni, de nem teszem, hátha még tréfának gondolnák:-D De már teljesen máshol járok, a középső laborban már 7 előkészített páciens vár, ez sajnos azt jelenti, hogy a hagyomány szerint hétszer kell elmondanom:
"forgive me my little friend, I am a terrible, terrible person"

Egy órával később már 7 lépszuszpenzióval a kezemben készülök a sejtszámoláshoz. Közben persze brainstorming, utolsó pillanatban változtatások, de a 4 órás stimuláció elméletileg elég arra, hogy teljesen új festési kombinációt dolgozz ki (nem elég) még ezt is, azt is meg kellene mérni, így a tesztcsövek száma 36-ról sitty sutty megduplázódott. A stimuláció lejár, elkezdődik a 6 órás protokoll, kezdve a sejtfelszíni receptorok festésével 65 csőben, majd fixálás, permeabilizálás, és jöhetnek a intracelluláris mókák. 12 féle ellenanyagot használok, a hüvelykujjam a pipettától már csak digitálisan működik, lehet hogy mégis péknek kellett volna mennem? cipó?kalács? hipp hopp már itt is az este 8, amikor legfoglaltam a flowt. Vicki megértően nyugtázza, hogy az utolsó ember a mai napon tényleg megjelent, és nem neki kell lekapcsolni a készüléket. Gyakorlott mozdulattal cserélgetem az optikai szűrőket, és ezredjére is elmosolyodom a réges-régi jótanácson:

"Don't look into the laser, with your remaining eye"

A 72 cső lefuttatása 8 csatorna kompenzálásával szűk 2 órába kerül, ami után a készülék 3o perces leállítási protokollja már csak sétagalopp. Már nem nézem az órát, amikor bekapcsolom az UV lámpákat a fülkékben, és leoltom a villanyokat.
12 órás kísérlet, és egy gyönyörő interleukin szignál a jutalmam, ami elődömnek egyszer sem sikerült az elmúlt években. "Ez jó mulatság, férfimunka volt".


*:három oldala üveg