2010. január 29., péntek

Blizzard és a SAMCRO

bliz·zard (blizərd)

noun

  1. a severe snowstorm characterized by cold temperatures and heavy drifting of snow
Eljött a tél. Persze itt volt már eddig is, de a tél amit eddig annak hittem, pusztán langyibangyi őszi szellők és hópihék pajkos játéka volt. Mint bizonyára tudjátok itt már egy hete hóviharok sorozata tombol (persze, hogy tudjátok, hiszen jobb dolgotok sincs mint az időjárást lesni Syracuseban).Hál istennek van már jégeralsóm, és "second skin"-nek hivott membránfelsőm, amit hivjunk jégerfelsőnek. Mindezeket, ha magamra öltöm, akkor ugy nézek ki, mint egy hormonzavaros batman ( ejtsd: batman), de legalább melegen tart ezekben az enyhe syracuse-i telekben. Éreztem én, hogy Ausztráliát, vagy Hawaii-t kellett volna erőltetnem postdoctori poziciokban, de hát mint tudjuk világ életemben szerettem a kihivasokat. Még ma is kisért a munkába menet látott vizszintesen repülő emberek látványa, valamint a Chevy Blazerrel bekanyarodni próbáló soccermom, aki miután térdig érő latyakban hiába próbált kormányozni, majd felváltva fékkel, gázzal a kanyariven tartani a verdát, mindezt megunva, egész egyszerüen elengedte a kormányt, és becsukta a szemét:-D De hát mit is várok ilyen szintü kreszvizsga után. De most már itthon, a meleg lakásban egy forró tea mellett nézem, ahogy ez a két punetti halálra püföli egymást - látszólag. Ez van, erre van igény.

Amig felengedek, addig mesélek. Bár most már sokan tudjátok, de a legfurcsább hir az egyetemi honlappal kapcsolatos. Nem kenyerem az öntömjénezés (aha, persze), de muszáj itt is elmesélnem. Megérkezésem után nem sokkal jött egy fotós csoport, hogy különféle mozgalmas akcióképeket készitsenek a laborról. Aztán az egész feledésbe is merült, egészen péntekig amikor megpróbáltam kinyomozni, hogy akkor most melyik department melyik division-jéhez is tartozunk hivatalosan. És akkor szembetalálkoztam magammal, amint a Department of Medicine honlapján, utolérhetetlen mosolyommal az egyetemet reklámozom:-D Ez van, erre van igény, hahahaha.
Mindenesetre megnézném azokat a képeket, amiket ez megvert:-D. Álmomban sem képzeltem volna, hogy az én arcommal kell eladni egy amerikai egyetemet, de ha ne adj isten nem söpröm be a Nobelt pár év múlva, azért jó tudni, hogy van még merre épiteni karriert :-D
Voltunk motorkiálltáson hétvégén, amit vasárnap délutánra sikerült beiktatnunk. Elvittem a fényképezőgépemet, mert sok a panasz, hogy kevés képet publikálok, de amint az első döntöttvillás istennyilát akartam lekapni, rájöttem, hogy nincs elem a gépben. Hál istennek Gábor mindig felkészült, és lekattintott nekem pár bringát. A szolid szériamotorokon kivül természetesen volt egy-két épitett vadállat, ami mutogatásra pont jó, de még itt Amerikában, a széles utak hazájában sem lehetne bekanyarodni, például ezzel a gőzössel:

A klasszikus stiluselemek (Springer-villa, biciklinyereg) hál istennek újra hóditanak, igy ebben sem volt hiány

Volt itt a T3 franchise szerves részévé vált Indian, bár a gyár visszatérése sajnos még mindig várat magára

A BMW pedig már évek óta közvetiti a trendet, hogy a szépség és a szimmetria nem kell, hogy kéz-a-kézben járjon:
Egyébként majd' összes kiállitott motoruk bájosan bandzsa volt. Másfél óra alatt nagyjából körbe is jártuk az Interwheel nagyságú kiállitást, ahol volt párducmintás kevlárdzseki, és bőrálarc is, aminek funkcióját most itt nem is nagyon akarom kitalálni. (persze egy levágott ujjú bőrkesztyüt azért nem hagyhattam ott:-D) Természetesen nem maradhattak el az Amerikában egyre divatosabb trike épitések is, mindenféle variációban, mindenféle motorból. Az új trend most az elől két kerék, hátul egy, ami még mindig jobb a normál trike felállásnál, ha a fékerőt nézzük de szerintem a trike továbbra is egyesiti az autó és motor minden rossz tulajdonságát:-D
És ha már motoros témában vagyunk. A kedvenc sorozatom most a Sons of Anarchy, amely nem (csak)azért lett a kedvencem, mert motoros környezetben játszódik, hanem mert nagyon jó dráma is egyben. Magával ragadó, izgalmas, ráadásul jó zenékkel, a szereplőgárdáról nem is beszélve, Ron Perlman, Katey Sagal (avagy Peggy Bundy nagy visszatérése), Henry Rollins mint vendég szereplő satöbbi. Amiért ezt most szóba hoztam az a második évad záróepizódjában lezajlott beszélgetés a főgonosz (aki tényleg végiggonoszkodta az évadot: erőszak, rablás, drogok, fegyverek, gyilkosság, ilyesmik), és lánya közötti beszélgetés, ami nagyjából a következőként zajlott le:

-lányom, el kell innen mennünk hogy újrakezdhessük...
-de hát hová mehetnénk apám?
-haza
-haza? úgy érted Budapestre?

heheheheh, na ezt nevezem én országimázsnak:-D
-

-

A zenéről pedig, felül a telitalálat főcimdal, alul pedig íme a két fergeteges finálé fergeteges dala. Igazi alulról húzó bluesok, a jobbik fajtából, esős/havas délutánra éppen ideálisak, jó lazulást mindenkinek!
az első:
-

-
és a második:
-

-

2010. január 12., kedd

horgolt boncasztal






Hát nem ilyen ajándékra vágyik minden kutató, aki egereket vág fel faroktól orrig?

nem.

2010. január 10., vasárnap

Masodik felev


Ujra itt, ujra blog. A bezarasra tett kiserletek kudarcot vallottak, ezert tovabb zakatolunk.
Mar csak azert sem lenne ildomos, mert mar 8 orszagbol olvasnak, valamint ez a Magyarorszagterkep is szivmelengeto szamomra: (kulonosen azert , mert igy mar biztos, hogy nem anyam hozza egyedul a napi tobbszaz klikkelest)


Nagyon jo volt otthon. Sajnos nagyon keves idom volt, meg ugyanennyit siman maradtam volna, es a programokkal sem lett volna gond. A visszaut eleg erdekesen indult most is. Kezdodott a nigeriai diakkal, aki egy Delta gepen a leszallas elott kitalalta, hogy o teljesen mashova akar menni. Erre tovabb szigoritottak az igy is kinos ellenorzest a reptereken. Indulas elott par nappal egy New Jersey-i repteren egy csoka valahogy ellenorzes nelkul jutott be az Allamokba, ami ugye csak filmekben volt eddig lehetseges. Erre tovabbi szigoritasokat vezettek be. Nem tudtam mire keszuljek, mar vartam az Emlekmasban feltunt test-szkennert, es/vagy Miss Fanderfrugen biztonsagi tisztet, aki miutan felcuppantotta lila gumikesztyujet, csőbombat keres a rektumomban.


A szigoritas tenyleg kemeny volt, nem tudom hanyszor toltam le a gatyamat, de tobbszor, mint otthon:-D Legkozelebb seggpuceran megyek haza, egy atlatszo kezipogyasszal, es slussz. Harmadjara mar nem is zavart a vamosok furcsallo pillantasa, amikor kivettek a fuzer szaritott pirospaprikat, meg a 4 tucat bonbonmeggyet a zsakombol. (az ipari mennyisegu Turo rudirol nem is beszelve) Termeszetesen ezek szuvenirek voltak, csak hogy a kinti kollegak is tudjak mi a dorges itthon. (el nem tudtak kepzelni, hogy a konyakmeggy, mint ilyen, letezik) Miutan a budapesti tranzitban megettem eletem legdragabb pizzaszeletet, vasaroltam par magyar firkalapot es bögymagazint, majd probaltam a csekkololanyt rabirni, ugyan adja nekem a veszkijarat szeket (extra labter). Nem sikerult, de fent a gepen mar a sarmom is jobb, igy megkaptam, majd lehuppantam nyujtott labbal Gabor melle, aki Virginiaban el , es programozo. Ennyit tudtunk meg egymasrol, majd felszalltunk, mp3 be, duborgott az Aebsence es alvas. Neha felkeltem kajalni, de tobbnyire aludtam, meg az "Idoutazo feleseget" is ataludtam, de a repules vegen egy "How I met your mother"-t elkaptam. Leszalltunk, majd a pilota bemondta, hogy bar nagyon faszan hozta a kesest, most megis allunk itt egy kicsit, mert a kapunkban all egy masik gep. Ket oram volt az atszallasra, ebbol az egyik villamgyorsan elolvadt a gepen ulve. Amint kialudt a "kapcsold be az ovet" lampa, en mar ugrottam is ki, es szelsebesen rohantam a vamhoz. Persze Amerikaban egy vamor is eleg ahhoz, hogy 3oo embert leellenőrizzenek, szoval bealltam a sorba, elottem kb 5o ember akikre egyenkent 5-1o percet szant a vamos, kesobb lattam miert. Egy idos neni instrualta ott az embereket, szo nelkul felmutattam neki 6:3o kor indulo atszallojegyemet (5:45kor), aki kiemelt, es a frissen formalodott 6:3o-as sorba rakott. A vamoshoz kerultem kb 6:1okor. A J1 vizummal valo bejutas nem egyszeru, de mondtam Brandonnak, ha meg egy orvosi kerdest feltesz a reumas nagynenjevel kapcsolatban lekesem a a gepet, es akkor a vizummal is feleslegesen bajlodik. 2o perc maradt, ami hidd el nem sok. Meg fel kellett vennem a borondot, atvinnem a belfoldi kapuhoz, aztan ujabb ellenorzes (gatya le) es meg kell talani az atszallokaput. Mar-mar ismerve a terepet egy gepard furgesegevel ugraltam at a foldon hevereszo szerencseseket akiknek orakat kell varni az atszallasukra. Elertem a gepet, meg egy gyors telefon, majd mar rangattak is be a gepbe, hogy ejnyebejnye, indulni kellene mar. (Gabor remelem, te is elerted!) Persze a szokasos csucsforgalom a JFK-n, ezert orakig alltunk a kifuton felszallasra varva, ekkor mar tenyleg nem volt oszinte a mosolyom. Azert Syracuseban a pilota terdig ero hoban is profin tette le a seggunket, es ennyi. sitty sutty elszall 16 ora utazassal:-D. A tranzitban mar oszinten orultem a syracuse-i lanyoknak, akik -3 fokban sem restek forronaciban grasszalni. A csomagok is elokerultek nagy nehezen, es Gabiek ertem jottek, egyem a szivuket, meg vacsorat is hoztak, ettol lett kerek az este. Otthon kicsomagotlam a borondot, ami valahol allhatott a hoesesben egy-ket oracskat, mert a ruhaim es a januari Kiss Annamaria (aki nem tudom ki a tokom) mellei is szetaztak. Mindegy, alvas, mert masnap indul a masodik kor...


-






-